Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Színház és társadalom - Békássy István vallomása pályájáról. Leányfalu, 1990. október 18.

Gajdó Tamás - Már az előbb említettük, hogy megváltoztak az operettek, a librettónak nagyobb szerepe lett, ekkor került Magyarországra a revüoperett. Volt ennek egy nagyon érdekes darabja, melyben ön is fellépett René szerepében - a Music Hall, egy drámai végű operett. [Bemutató: 1934. október 13.] Békássy István - A Music Hall állítólag Mistinguett-42 és Maurice Chevalier-nek43 a szerelmi történetét mesélte el. Ha ez így volt, akkor Mistinguettet Honthy, Chevalier-t én alakítottam. A harmadik felvonásban Honthy Hanna öngyilkos lesz, noha a valóságban nem így történt! Egy érdekes emléket tudok felidézni: szombat vagy vasárnap délután az egyik ka­szárnyából kijöttek a katonák megnézni ezt az előadást. Az előadás végén a Mozsár utcai mű­vészbejárónál majdnem megvertek engem, mert öngyilkosságba kergettem ezt a gyönyörű színésznőt. Mire Honthy kijött személyesen, átölelt és az mondta: Gyerekek, hiszen ez csak játék! Hiszen látják, hogy itt vagyok. Utána azt mondta nekem: Ez aztán igazán a te sikered volt, mert elhitték! Ilyen tájékozatlanok voltak a katonák... Gajdó Tamás - És annyira szokatlan volt, hogy egy operettnek tragikus a vége! Békássy István - Igen, ez is igaz! Nagyon furcsa volt, mert egy pillanatig tényleg veszé­lyesnek nézett ki a helyzet. Gajdó Tamás - A másik operett, amiről kérdezni szeretném, A cirkusz csillaga, mert azóta sem volt ilyen stílusú előadás Magyarországon. A Fővárosi Cirkuszban rendezték meg. [Bemutató: 1934. június 22.] Békássy István - A cirkusz csillaga nagyon érdekes előadás volt, a Vígszínház kibérelte a cirkuszt, ahol olyan óriási sztárok, mint a Góth,44 Góthné,45 Jávor Pál...46 42 Mistinguett; eredeti nevén Jeanne Florentine Bourgeois (Enghien-les-Bains, 1875. ápr. 5.-Bougival, 1956. jan. 5.): francia színésznő, énekesnő. 43 Chevalier, Maurice (Párizs, 1888. szept. 12.-Párizs, 1972. jan. 1.): francia sanzonénekes, filmszínész. Ti­zenegy évesen otthagyta az iskolát, s 1900-tól kezdve kabarékban lépett fel. 1908-ban a Folies Bergéres-ben, 1909-1913 között Mistinguett partnereként a Casino de Paris-ban szerepelt. Ettől fogva nemzetközileg is ismert lett. 44 Góth Sándor (Pest, 1869. okt. 19.-Bp., 1946. szept. 7.): színész, rendező, színészpedagógus. 1890-ben el­végezte a színiakadémiát. Vidéken kezdte pályáját, Kolozsvárról 1896-ban került a Vígszínházba. Játszott a Magyar Színházban (1910-1914, 1932-1933), a Renaissance Színházban (1921-1922). 1935-től 1937-ig a Nemzeti Színházban, 1937-1938-ban a Belvárosi Színházban és a Művész Színházban lépett színpadra. 1941-től zsidó származása miatt nem szerződtették. 1945-ben a Medgyaszay Színházban, 1945-1946-ban a Belvárosi Színházban lépett fel, 1946-ban a Fővárosi Operettszínházban fejezte be pályáját. 45 Góthné Kertész Ella (Bp„ 1878. febr. 2.-Bp„ 1936. jún. 24.): színésznő. A színiakadémiát 1897-ben végezte el. 1897-1898-ban a Nemzeti Színházban játszott. Férjhez ment, s visszavonult. Egy év múlva elvált. 1903- ban, miután Góth Sándor felesége lett, a Vígszínházhoz szerződött. 1910-1911-ben a Magyar Színházban, majd a Vígszínházban, 1921-1922-ben a Renaissance Színházban, 1924-től 1936-ig ismét a Vígszínházban játszott. Gyakran fellépett a Magyar Színházban is (1920, 1927-1928,1930-1932,1934). 46 Jávor Pál; Jermann (Arad, 1902. jan. 31.-Bp„ 1959. aug. 14.): színész. Az Országos Színészegyesület Szí­nészképző Iskolájában szerzett oklevelet; pályáját a Várszínházban kezdte. 1922-1924-ben a Renaissance Színházban lépett fel. Ezt követően Székesfehérvárott és Szegeden játszott. 1928-ban a Magyar Színház szerződtette, 1929-ben a Belvárosi Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is fellépett. 1930-1935-ben a Vígszínház, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház tagja. 1944-ben a nyilasok Sopronkőhidára internálták. 1945-ben a Magyar Színházban, 1946-ban a Művész Színházban kapott egy-egy szerepet. 1946-ban leszer­30

Next

/
Oldalképek
Tartalom