Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Színházi törekvések az utódállamok területén
Háttér gyanánt - talán kissé sértődötten, mert ekkor már nem ő vezette a kolozsvári társulatot - mégis felvázolt néhány mozzanatot: „Az utódállamok között Jugoszlávia bánt legkíméletlenebbül a magyar színházzal. Már az uralomváltozás első, zavaros idejében kitoloncolta az összes magyar színészeket, s ott azóta is legföljebb műkedvelők tarthatnak olykor-olykor magyar nyelvű színházi előadásokat. Csehszlovákia viszont igen jelentékeny állami, zsupanatusi és városi támogatásban részesíti a területén működő magyar színtársulatokat, s az elé sem gördít akadályokat, hogy magyar állampolgárságú tagokat szerződtessenek a színigazgatók, az egyetlen megszorítás ott az, hogy a városok lakosságának nemzeti arányszáma alapján szabják meg a hatóságok azt, hogy egy-egy magyar társulat mennyi ideig játszhatik egy-egy városban. El kell ismernünk, hogy e tekintetben a román kormányhatóságok nem okoztak nehézséget a magyar színházaknak, inkább a magyar színigazgatók egyike-másika csonkította meg önként - sokszor fölöslegesen és a magyar színészetre nézve károsan - a városok megszokott színházi idényét.”3 Faragó Ödön, kassai színigazgató a szlovákiai és kárpátaljai magyar színészet huszonöt éves történetét feldolgozó visszaemlékezésében ellentmond Janovics Jenő pozitív értékelésének: „A színészek hatvan százalékának csehszlovákiai illetőségűnek és állampolgárságúnak kellett lenni, s mivel ez az anyag kevésszámú és gyenge minőségű volt, bizony nehéz volt egy rendes színtársulat összeállítása.”4 Faragó és direktortársai az állami és városi szubvenciót sem érezték túlontúl bőkezűnek a mindennapi kenyérgondok közepette... A magyar külpolitika mindent alárendelt a területi revíziónak, s az elszakított területeken az „Igazságot Magyarországnak!” jelszó bűvöletében várták a „felszabadulást”. A kisebbségi színházat megteremtő művészek nagy részének azonban csalódnia kellett, hiszen azzal hálálták meg áldozatos munkájukat, hogy az ország területi gyarapodásával csaknem egy időben törvények tiltották el őket hivatásuktól, s helyükre Budapestről olyanok érkeztek, akiket a hatalom minden szempontból megfelelőnek talált. 3 Janovics Jenő: A színjátszás. In: Metamorphosis Transylvaniae. (Országrészünk átalakulása, 1918-1936). Szerkesztette: Győri Illés István. Cluj, Új Transzilvánia, 1937, 69. 4 Faragó Ödön: A szlovenszkói és ruszinszkói magyar színészet huszonöt éves története 1918. évtől a szovjet felszabadítási harcokig. OSZK SZT Irattár 47, 23. 322
