Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Intézménytörténet - „A háború alatt nem lehetett választani. Az ember vagy nád volt vagy baloldali...” Beszélgetés Károlyi Istvánnal, a Madách Színház egykori igazgatójával. Budapest, 1995. május 26.
Károlyi István: Igen. Kommunista? Annak idején voltak a nyilasok, voltak a kommunisták, és amellett voltak a jóérzésű emberek, akik inkább a baloldali liberalizmusra vágytak, mint a nácizmusra. Azon csodálkozott mindenki, hogy én, aki tényleg arisztokrata voltam, miért lettem kommunista. Én nem voltam kommunista, de a háború alatt nem lehetett választani. Az ember vagy náci volt vagy baloldali, és a baloldalit rögtön kommunistának nevezték. Gajdó Tamás: Önnek nem volt soha kellemetlensége abból, hogy arisztokrata és katona létére a baloldallal, így a kommunistákkal rokonszenvező színházat vezetett? Nem hívták be a politikai rendőrségre? Károlyi István: A német megszállás előtt ilyesmitől nem kellett tartanom. A rendőrségre nem hívtak be. 1942-ben viszont volt egy botrány. Robert Ardrey Jelzőtűz című drámáját9 mint pacifista szellemű művet nyolc előadás után betiltották. A betiltás kezdeményezésekor még próbáltuk menteni a menthetőt: legalább nézzék meg a hadsereg képviselői! Az egyik előadáson öt sorban csupa magas rangú tábornok ült kitüntetésekkel teleaggatva. Megnézték, majd betiltották. Az előre eladott jegyeket a Madách Színház törzsközönsége, amelynek nagy része zsidó származású volt, hosszú sorban, némán, fegyelmezetten, csendes tüntetéssel váltotta vissza. De volt egy másik kellemetlenségem is: 1943. november 10-én Incze Antal a képviselőházban interpellált a színház és személyem ellen, mert azt írtam a Kis Újságban, hogy természetes, ha a színház a saját világnézetének hatása alá akarja vonni közönségét.10 Nem sajnálom a Madách Színháznak ezt a tendenciózus vonását, mert akkoriban csak a mi színházunk merte vállalni az ellenzéki politizálást. Gajdó Tamás: Milyen fordulatot jelentett az Ön számára a német megszállás? Károlyi István: A színház előadásait azonnal betiltották. Odatelefonáltak, hogy este nincs előadás. Várkonyi Zoltánnak menekülnie kellett, a Gestapo üldözte. Először Szatmár megyei birtokomon bujkált, majd Fehérvárcsurgóra küldtem. 1944 nyarán a kastélyom még nyitva állt, Várkonyi eltűnt a vendégek között. Gajdó Tamás: És Ön hogyan vészelte át az ostromot? Károlyi István: A Vígszínház pincéjében. A színpadi munkások felfedezték, hogy öltözőjük mellett olyan helyiség van, amelynek se ablaka, se ajtaja. „Bejáratot” vágtak rajta, a 9 A bemutató 1942. április 17-én volt Károlyi István rendezésében. A mű megjelent A Madách Színház könyvtára című sorozatban. „Baky Marica fordította, a bevezetőt Károlyi István írta. Károlyi előszava újra kiemelte a fontos gondolatokat, mondatokat. Feltette a kérdést, amelyre a színház kereste és megtalálta a választ, hogy »égzengések és földindulások idején nyújt-e oltalmat az elefántcsonttorony, megóvja-e az egyén lelki békéjét a magány és a visszavonulás?« Az előszóban a választ is megadta: »Dolgoznunk kell és küzde- nünk, mert ha saját korunk nem is ért meg, az utókor élvezi munkánk gyümölcsét: az emberiség nagy útjának egy lépését mi tettük meg. Tőlünk függ, hogy a szebb és jobb vüág hamarabb virradjon fel« - vallotta Ardrey-val Károlyi. A fejlődésnek minden ember közreműködésére szüksége van.” (Borsos Zsuzsanna: A Madách Színház Pünkösd Andor igazgatása idején. Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1979,145.) 10 Az interpelláció szövegét lásd a 252-258. oldalon! Az esetről Molnár Gál Péter részletesen beszámolt Gróf Madách Színház című írásában. (Európai Utas, 1994/2, 56-61.) 270
