Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Politika és színház - „Harsányi Zsolt belép a Vígszínház igazgatóságába...” Roboz Imre és Harsányi Zsolt levelezése, 1938-1941

Kiss Ferivel kedden van randevúm,5 a szerződési feltételek módosítását beszéljük meg. Rémesen nekiment cikkében Vaszary Gábor, bizonyára olvastad.6 Örülök, hogy jól vagy, és hogy jó körülmények között dolgozol. Adja Isten, hogy munkád jól sikerüljön. Londonban, Párizsban nekem is az volt az impresszióm, hogy ők sem félnek a háborútól. Túl erősnek is tartják magukat. Zsoltom, arra kérnélek, közöld, hogy előreláthatólag mikor jössz Pestre. Ez nem sürgetés akar lenni, de van 1-2 kritikus darab, amit nagyon szeretném, ha elolvasnál. Viszont nem küldeném oda, hanem majd ha hazajössz, átadom. Minden jót kívánok, édes Zsoltom, és szívből ölellek, Imre OSZMIKT2018.U0 5 1939. augusztus 8-án. 6 Vaszary Gábor (Bp., 1897. jún. 7.-Lugano, 1985. máj. 22.): író, újságíró. Festőnek készült, a Képzőművészeti Főiskolára járt. 1924-1932 között Párizsban lapoknak rajzolt. 1932-től Budapesten újságíróként dolgozott. 1935-től fővárosi színházak mutatták be színműveit. 1947-ben emigrált. Darabjaiban színészként, díszlet- tervezőként, rendezőként is bemutatkozott. Feri még a mienk című cikke a Magyar Nemzet 1939. augusztus 3-án kiadott számában jelent meg. Az írásban Bródy Pál engedélykérelmének megtagadását így értékelte Vaszary: „Egyszerre két színházat mellbe lőttél. Körülbelül kétszáz keresztény ember, gyanútlan kamaratag vérében fetreng. Körülbelül hatvan keresztény színész elvesztette kenyerét.” Vaszary azt vetette Kiss szemére, hogy miért ártja a politikába magát, amikor nem ért hozzá. Kiss sajtóperrel fenyegette meg Vaszaryt. Erre született a Feri, ne siess (Magyar Nemzet, 1939. augusztus 5.) című írás; végül a Szent tehén (Magyar Nemzet, 1939. augusztus 13.). A Turul Szépmíves Céh és a színészkamara választmánya közleményt adott ki, s kiállt Kiss Ferenc mellett. Az ügy végére csak 1940. szeptember 28-án tettek pontot. Ekkor Vaszary Gábor nyílt levelet küldött a Színművészeti és Filmművészeti Kamara tekintetes Választmányának. Ebben bocsánatot kért Kiss Ferenctől. 162

Next

/
Oldalképek
Tartalom