Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Politika és színház - A Nemzeti Színház válsága és Hevesi Sándor leváltása, 1931-1932

Színházban a következő darabjaim mentek: Madonna rózsája,84 A hadifogolyé Görögtűz,86 Császár és komédiásé Régi jó világé 1514é Magánszínházakban: Az új földesúr (repríz), Egy magyar nábob (új),90 Kárpáti Zoltán (új),91 A kőszívű ember fiai (új),92 Vandergold kisasszony (Városi Színház),93 A gitár (Andrássy úti Színház),94 A gyilkos álarc (Andrássy úti Színház),95 Az ismeretlen muzsikus (Apolló Szín­ház).96 Továbbá: Az igazi Shakespeare,97 Shaw breviárum9S című könyveim ekkor jelentek meg. Ezen kívül dramaturgja voltam a Corvin filmgyárnak, állandó vezércikkírója az Egyházi Közlöny című katolikus szaklapnak, a cikkírója az Új Lapnak. Színművészeti kérdésekben állandó heti cikkírója a Pesti Naplónak és a bécsi Der Merker című színházi és zenei szak­lapnak. Hozzávéve ehhez az egyik előbbi pontban felsorolt előadott vagy kinyomtatott for­dításaimat, igen könnyen megállapítható, hogy 1915-1922 között átlagos évi jövedelmem nagyobb volt, mint amióta a Nemzeti Színház igazgatója vagyok. Színiakadémiai tanárságom Gróf Klebelsberg Kunó99 őexellenciája hét évvel ezelőtt felszólított, hogy a Nemzeti Színház tradíciójához híven vegyem át a Színművészeti Akadémia igazgatását, ami örökös és biztos stallum, amely az utóbbi időben nyugdíjazott igazgatók jutalmazására is szolgált. Én e meg­84 Bemutató: Nemzeti Színház, 1915. november 13. 85 Bemutató: Nemzeti Színház, 1917. február 9. 86 Bemutató: Nemzeti Színház, 1918. május 3. 87 Bemutató: Nemzeti Színház, 1919. február 21. 88 Bemutató: Nemzeti Színház, 1919. november 14. 89 Bemutató: Nemzeti Színház, 1921. október 28. 90 Bemutató: Magyar Színház, 1916. április 1. 91 Helyesen: Kárpáthy Zoltán. Magyar Színház, 1916. december 15. 92 A Jókai-regényt két részben adták elő a Magyar Színházban; bemutatója: 1918. május 30. és június 1. 93 Rényi Aladár operettje, Hevesi írta a szöveget, Harsányi Zsolt a verseket. Városi Színház, 1917. október 24. 94 Medgyaszay Kabaré, 1913. november 2. 1918-tól kisebb megszakítással itt, az Andrássy út 69. szám alatti épületben működött az Andrássy úti Színház, Hevesi ezért használja ezt az elnevezést. 95 Bemutató: 1923. február 15. 96 Apolló Kabaré, 1917. október 12. 97 Az igazi Shakespeare és egyéb kérdések - Budapest, Táltos, 1919 98 Shaw-breviárum. Az író, az ember és a művek - Budapest, Rózsavölgyi, [1923] 99 Klebelsberg Kunó, gróf (Magyarpécska, 1875. nov. 13.-Bp„ 1932. okt. 11.): politikus. 1898-ban a budapesti egyetemen államtudományi doktorátust szerzett. A miniszterelnökségen fogalmazó, majd osztálytanácsos, 1910-től a közigazgatási, 1912-től a hatásköri bíróság tagja. 1913-tól vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár. Az első világháború idején a Nemzeti Munkapárt egyik országos szervezője. 1917-től a Hadigon­dozó Hivatal elnöke, majd a miniszterelnökség politikai államtitkára és Kolozsvár országgyűlési képviselője. 1919. februárban Bethlen István gróffal együtt megszervezte a Nemzeti Egyesülés Pártját. 1921. december 3-tól 1922. június 16-ig belügyminiszter, majd 1931. augusztus 24-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter a Bethlen kormányban. 126

Next

/
Oldalképek
Tartalom