Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Politika és színház
Ha a politika és a színház viszonyát 1920 és 1949 között vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a Tanácsköztársaság után berendezkedő új politikai rezsimben - elsősorban nevéhez fűződő konszolidáció idején - a színházak szinte mindenféle politikai megszorítás nélkül dolgozhattak, bár a Nemzeti Színház működésére mindig éberebben ügyeltek a politikusok. Az ország első színházát 1922-től 1932-ig Hevesi Sándor irányította, s eközben számos bírálat érte az intézmény vezetőjét, de elbocsátására - valószínűtlen politikai hecckampány, embervadászat kíséretében - csak Bethlen István bukása után, Gömbös Gyula hatalomra kerülésével egy időben került sor. Az új hatalmi elit ekkor úgy vélte, hogy a forradalmak és Trianon után a nemzetet újjászervező politikára, nemzetnevelő programra van szükség, s ebben meghatározó szerepet szántak a Nemzeti Színháznak. A szélsőjobboldali politikai erők azonban eltökéltek voltak abban, hogy a magánszínházak működését is befolyásuk alá vonják. Az 1938-ban és 1939-ben hozott törvények következtében művészpályák sora tört ketté; a XX. század első felének zsidó származású színházigazgatóit, rendezőit, drámaíróit, díszlet- és jelmeztervezőit kiszorították a színházi életből. A zsidótörvények végrehajtását a Színművészeti- és Filmművészeti Kamara éber tisztségviselői felügyelték. A testület vezetője a Nemzeti Színház egyik vezető színésze, Kiss Ferenc lett, aki fő feladataként a nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatását és biztosítását jelölte meg. Kiss Ferenc személyes sikereként értékelték, hogy 1941-ben a magánszínházak finanszírozását is keresztény tőkések kezébe adták. Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után még azokat a zsidó tagokat is kizárták a kamarából, akiket a zsidótörvények rendelkezései értelmében 1939-ben még felvehettek. Az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali lap a nyár folyamán pedig újabb támadást indított a Nemzeti Színház ellen, számon kérve a vezetőségtől, hogy miért tűri meg tagjai között a baloldali gondolkodásúakat. A Nemzeti Színházban 1944 júliusának utolsó napjaiban megtörtént a személycsere; Németh Antal helyére Kovách Aladár író került. A Szálasi-puccs után aztán Kovách Aladár is távozott a színházból. A nyilas sajtó gúnyosan kommentálta lépését: Kovách egy letépett újságszélre írta lemondását, s búcsú nélkül hagyta el a színházat. Az új igazgató kinevezéséig Uray Tivadar egy háromtagú művészi és gazdasági bizottsággal közösen irányította a teátrumot. A sajtó 1944. október 20-án már arról tudósított, hogy Rajniss Ferenc kultuszminiszter Kiss Ferencet kérte fel, hogy vegye át a színházat. A színművész nem sokkal később már a magyar színészet kormánybiztosaként is tevékenykedett. 97
