Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Függelék
utakat, és ez az erő: a hegyek lassan lefelé csuszamló jege volt; gleccserek, jégárak, melyek a jégkorszakban egész világrészeket temettek be. A hegyek lejtőin a tenger felé sikló rettentő jégtömegek a fenekükre került morénakőzettel addig-addig vájkálták, koptatták, tördösték a hegyeket, a fennsíkokat, míg az évszázezredek folyamán kanyargós folyosókat martak a kemény sziklatömegbe. Mikor aztán a jégárak kezdtek visszavonulni, a tenger fokozatosan benyomult a kimélyített szakadékokba. De a természet nem ismer munkájában megállást; a rombolásra építés következik, és a fjordokba szakadó folyók, vízesések kőzetgörgetegei, a hullámzó tenger homok- és iszaphordaléka las- san-lassan betemeti a hasadékokat. Innen van, hogy a mérsékelt égöv alatt, ahol előbb olvadt fel a kontinenseket fedő jégtakaró, mint a hideg északon vagy délen, a gleccser rágta fjordok az azóta eltelt megszámlálhatatlan sok esztendő alatt jórészt beteme- tődtek, és ma már szórványosan szaggatják csak meg a partokat. A magasabb szélességeken ellenben, ahol a jég eltakarodása geológiailag csak a „közelmúltban” ment végbe, még ma is megvannak, de idővel ők sem kerülik ki a sorsukat. A jégáraknak a tengerbe zuhintott kőtömege folytán lett a tenger a fjord bejáratánál sekélyebb. Sok-sok idő múltán az elsekélyesedés befelé mind nagyobb méreteket ölt majd, míg a szakadék teljesen fel nem töltődik. Itt már pusztulnak a fjordok, de az északi és a déli partvidék roppant jégmezőségei alatt csak most születnek. Az Arktisz és az Antarktisz völgye még nyög a rajta végigcsúszó jég millió tonnáitól, és ha felszabadul, körvonalai éppoly változatos szegélye- ződésekkel fogják gyönyörködtetni ama távoli idők turistáit, mint ma a Skandináv- félsziget partvidéke. A Nordkapptól a Skagerrakig végighúzódó gigantikus sziklafal, melyből az évszázadok óta ostromló jeges áradatok a fjordok gyöngysorát vájták ki, egymásután tárja az utas elé a havas gleccsereket, a lágy vízeséseket és a magasba szökő forró gejzíreket. Nyáron, amikor nálunk a legnagyobb forróság uralkodik, itt enyhe, tavaszi díszében pompázik minden. A norvég fjordok, Skócia romantikus kastélyai, Izland lávaföldjei, a Spitzber- gák és a Nordkapp az északi fény és éjféli nap dús színpompájával nemcsak egy új csodálatos vidéket tárnak fel előttünk, de egy ismeretlen egzotikus népet, őskultúrájával, a mienktől eltérő idegen ízzel és oly természeti szépségekkel, melyek szinte egyedülállóak a földön. Az éjféli nap országa nem az a vigasztalan terület, amilyennek sok ember gondolja, s aki egyszer végigjárja a fjordok vidékét, az megérti az északi emberek nagy honvágyát, megérti az északi írók, költők, zenészek ihletét, s megérti Észak sokat emlegetett varázsát és vonzóerejét, és nem csodálkozik többé, hogy az éjféli nap és a nyolc hónapos tél hazájában is dalolnak az emberek... Pesti Hírlap Vasárnapja, 1932. júl. 17., 29. sz., 11—13. 285
