Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
élete nem sokban járulhatott hozzá e belülről fakadó sugárzáshoz. Első férje, aki után kivándorolt Dél-Amerikába, s akinek nővérként segédkezett operációiban és hétköznapi orvosi munkájában, cukorbaja következtében rövid időn belül elhunyt. S nem hozott megnyugvást hazatérése után második házassága sem - egy festőművésszel, akiről utóbb kiderült, hogy súlyos alkoholista. Paula nem vállalta az együttélést, önállósította magát. A Déryvel való megismerkedést követően 1941 nyarán — az előző évekhez hasonlóan - kisebb balatoni panziót bérelt, ahol mindenesként — a takarítástól a főzésig — végezte a napi teendőket, s bevételeit tartalékolta a téli hónapokra. Amikor viszont varrással és hímzéssel próbálta kiegészíteni a megtakarítottakat. 1983 és 1987 között a PIM Hangtárának munkatársa, Pacsek Józsefné 13 beszélgetésből álló interjút készített az írónővel, amelyet sajnos nem tudott befejezni. De a beszélgetés 410 oldalnyi gépirata így is alapvető forrás, amely részletesen kitér az együtt töltött időszak és a válás nehéz éveinek szinte minden részletére. Oravecz Paula visszaemlékezéseinek hangja jóval visszafogottabb, mint például Thury Zsuzsáé, de szűkszavúságában is érzékletesen kelti életre megismerkedésük, illetve érzelmi kapcsolatuk létrejöttének pillanatait. Szavait némi stilizálással idézzük: „Karinthyné meghívott bennünket, Tibort és engem egy feketére valamelyik Duna- parti teraszra. És ott magunkra maradtunk Tiborral. Tibor elkérte a telefonszámomat — még albérletben laktam akkor -, és arra kért, engedjem meg, hogy telefonáljon, nagyon szeretne velem találkozni. — Az első benyomás milyen volt? — Én nem tudtam Tibor varázsa alól soha többet szabadulni. [...] Miután Tibornak odaadtam a telefonszámomat, még nagyon sokáig megmaradtam ebben az albérleti szobában, mert Tibor telefonját vártam. Nem tudtam fizetni már a lakbéremet se, kénytelen voltam sok mindent eladni, például egy kis vidra-gallért, ezt-azt, amit még Brazíliából hoztam magammal. Aztán egy szép napon mégiscsak megszólalt a telefon, hívtak a telefonhoz, és Tibor volt az. Találkát kért, s én mondtam neki, hogy ma délután megyek a Park szanatóriumba kezelésre — besugárzást kaptam a lábamra —, jöjjön elém. Ekkor és ekkor, pontos időt mondtam. Köztudott, hogy nagyon pontos vagyok, inkább öt perccel előbb érkezem mindenhova, mint később. A Park szanatóriumból [jövet] a megjelölt időben vártam néhány percig Tiborra, és aztán elindultam. Egyszercsak hátrapillantottam, és láttam, hogy Tibor utánam fut. És akkor rögtön elmondtam, hogy 8-10 percnél tovább nem várok, ezért akartam elmenni. Akkor leültünk a Ligetben egy kerthelyiségben. Tibor ott fotózott, majd megcsókolt. Nem tudtam a varázsa alól többé szabadulni.” Déry képeslapgyűjteményének egy eddig nem sokra becsült darabja, amely a Badacsony tetejéről nyíló kilátást ábrázolja, félig elmosódott sorokban arról ad hírt, hogy az ismerkedést követő szezon végeztével a fiatalok maguknak is kikanyarítottak két hetet a balatoni nyárból: „Kisőrsszőllőhegy, 1941. szept. 5—15., Paulussal Csendes villában. Kedves István vincellérnél.” S hogy a filologizálásba az olvasót is belevonjuk, megkérjük, lapozzon vissza a 812. levél záró sorára... 239
