Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
ta, hogy ez a lap a kommunista párt legális folyóirata, és ami körülötte történik, az titok, legalábbis a rendőrség előtt titokban kell tartani. Mi attól tartottunk, hogy ő ezzel a kapcsolattal óhatatlanul, önkéntelenül is ezt a rendőrspiclit hozzájuttathatja információkhoz, ami a mozgalom, a párt eme lapjának a sorsát veszélyeztetheti. Déry kijelentette, hogy ő tisztességes, becsületes embernek tartja az illetőt, és nem hajlandó vele megszakítani a kapcsolatot. Ha nem szakítja meg a kapcsolatot, mondottuk mi erre, akkor levesszük a lapról a nevét. Déry becsületbíróságot kért, hogy az döntse el, jogunkban áll-e őt most már a közvélemény előtt is így megfosztani ettől a pozíciótól, mert hiszen az első számon ő volt felelős vagy főszerkesztőként föltüntetve. Belementünk ebbe a becsületbírósági eljárásba. Ostobaság volt és fölösleges, mai szemmel már kissé komikus is. Azt mondottuk neki, hogy két napon belül jelölje ki, kik lesznek az ő döntőbírói, és aztán majd mi is delegálunk ebbe a bizottságba. Ez két napon belül meg is történt. Déry közölte velünk, hogy az ő döntőbírója Illyés Gyula és Schöpflin Gyuszi. A mi részünkről engem, és ha jól emlékszem, Antal Jánost delegáltuk, azonkívül Oszkó Gyulát, Mód Aladár testvéröccsét mint elnököt választottuk meg azzal a titkos gondolattal, hogy Oszkó úgyis nekünk ad igazat, tehát már eleve biztosítottuk a többséget. A mostani Palace kávéházban gyűltünk össze egy napon, ahol hosszú vita után természetesen úgy döntöttünk, hogy a Déry nevét teljes joggal vettük le a lapról, nekünk igazunk volt, amikor a lapnál Déry főszerkesztősége ellen tiltakoztunk. Hát így került le szegény Déry a lapról, és így ütöttük el a főszerkesztői tisztségétől. De lehet, hogy így mentettük meg szegényt néhány hónapi börtöntől, azaz nem néhány hónapi, hanem néhány évi börtöntől, mert Vértes később ezért üldögélt néhány esztendőt Szegeden. Utólag kiderült, hogy gyanúnk csakugyan nem volt megalapozott, ma egyik fontos kádere a pártunknak. Valamikor a párt politikai bizottságának a tagja és titkára volt.” (Beszélgetés Haraszti Sándorral, kérdezők: Eörsi István, Vezér Erzsébet, Budapest, 1966, in Vezér Erzsébet, Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk, Bp., PIM, 2004, 275-276. Haraszti további visszaemlékezései a húszas és harmincas évek fordulójáról, Antal János, Molnár Erik, Illyés Gyula, Kodolányi János portréival: Arcok a múltból I—Il, in Kritika, 1978. április-május, 4—5. sz.) A még mindig homályos részletek ellenére nyilvánvaló, hogy a KMP a Gondolat esetében is ugyanúgy felügyeltette a szerkesztést, mint annak idején a Társadalmi Szemle (1931-1933) s még inkább a 100% (1927-1930) idején. Gondoskodott róla, hogy a lap ne térjen le a „vonalról”, s hogy káderpolitikai részletkérdésekben is a központ elképzelése érvényesüljön. Már csak a bűnbak, a „rendőrspicli” kilétét kell tisztázni, akinek a nevéről 1966-ban Haraszti nem kívánt nyilatkozni, annak ellenére, hogy az annak idején megfogalmazott „gyanú” nem volt megalapozott..., s aki miatt — szerencsénkre — zátonyra futott Déry pártkarrierje. 21
