Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)

Levelek 625-859.

' Feltételezhetően Mieth Aranka, gépírónő, Illyés Gyula kollégája a Nemzeti Bankban.

2 Szilasi Vilmos filozófus öccse. Illyés hosszú éveken át szenvedett gyomorfekélytől, gyomorvérzései voltak.

3 Merde! - Szart! (fr.)

1940. dec. közepe«---->1943. febr. 15.

A mélypont következik.

1941. június 22-e hajnalán a német hadsereg hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, megismételve a hódítás villámháborús módszerét. „Mint vajba a kés” hatolt az ország nyugati köztársaságaiba: Belorussziába és Ukrajnába.

Nem szükséges ismételnünk a tankönyvekben felvonultatott adatokat. Inkább a kortárs lelkiállapotát igyekszünk felidézni. A menekülők, az elesett városok, Lvov, Szmolenszk pusztulásának hallatán joggal érezhette úgy, hogy egy eszme, az igazságosság jegyében épített társadalmi rend omlik össze a szeme előtt; semmivé válik az a katonai erő, amelytől a fajüldözés megállítását remélte.

Június 26-án Magyarország is hadat üzent a Szovjetuniónak, a honvédség után a munkaszolgálat is mozgósíttatott, a háború a hétköznapok része lett.

Mit számítanak ilyen körülmények között Gide bírálatai, a perek keltette fenntartások és „intellektuális” kifogások. Most a nagy kísérletnek léte vagy nemléte a tét. S a tények, a katonai híradások egyre vigasztalanabbak; az „ék” már közvetlen Moszkva alá ért.

S a katonai sikerek mellé tegyük oda az ország tájékozatlan lakosságát szédítő propagandát, amely a Délvidék visszaszerzésével és a magyar hadba vonulás indítékainak meghamisításával — e sorok írója is tanúsítja — hatásosan működött. A rádióban, rendezvényeken, a cserkész- és levente-összejöveteleken naponta felzendült a „győztes” induló (Murgács Kálmánnak, az irredenta dalok szerzőjének kompilációja):

„Szabadka, Zombor, Újvidék,

Honvéd sereg virágra lép.

Visszatért szép Délvidékünk,

Visszaadta Horthy nékünk,

Vigyázott mireánk.”

S ne hagyjunk veszendőbe egy másik „gyöngyszemet” sem, amelyet a déli harangszó elhangzását követően naponta sulykolt a „közszolgálati rádió”: „Delet harangoznak szerte Magyarországon. Ez a harangszó a nándorfehérvári hősökre emlékeztet. Emlékezzünk élő hőseinkre is, hiszen ismét harcol a magyar. Az önvédelem adta kezébe a fegyvert, és ő bátran elfogadta.”

Könyvünk szorosan vett történéseire visszatérve, ne csodálkozzunk, hogy a baloldali érzelműek jó része átmenetileg megzavarodott.

Úgy tűnik, Déry sem tudott fedezet nélkül remélni. Ha hihetünk visszaemlékezéseinek: összeomlott, elvesztette hitét és tartását. És újra előkerült a kártya, a veszteségek, amelyek tovább húzták a mélybe.

227