Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
György, Bp., Akadémiai Kiadó, 1987, II, 1827), de továbbiakkal ő sem tudta gyarapítani az életrajz adatait. Marad tehát egy szorgos irodalomkritikus, akinek kilétét és írásait érdemes lenne megismerni, s egy jámbor óhaj, hogy a filológia emlékezetéből töröljük ki e kötet összeállítójának vele kapcsolatos méltatlan tévedését. Az év harmadik eseményéhez érkeztünk. Ha kortörténetet írnánk, elsősorban Imrédy Béla kormányának nemzetközi „sikerét” kellene méltatnunk, a november 2-án - Németország és Olaszország döntőbírósága által - meghozott ún. első bécsi döntést, amely Csehszlovákia feldarabolása során Magyarországnak juttatta a Trianon által elszakított területek egy részét — Érsekújvárral, Kassával, Ungvárral és Munkáccsal. (Pozsony és Nyitra a nemsokára megalakuló szlovák államhoz került.) November 5-én Horthy Miklós kormányzó fehér lovon és virágesőben bevonult Kassára, jelképesen birtokba véve az „ősi földet”. Az ország örömmámorban úszott. Még a nem politizálok is ösztönszerűen üdvözölték a visszatérést, egyfajta jóvátételt érezve Trianon sérelmei miatt. Minthogy azonban kötetünk Déry Tiborról szól, 1938 harmadik eseményének az André Gide Visszatérés a Szovjetunióból című könyve kapcsán indított per végkifejletét kell látnunk. A Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1937. május 10-én, az ítélőtábla (másodfokon) 1938. május 5-én tárgyalta az ügyet, amely ezt követően - semmisségi panasszal - a legfelsőbb fórum, a Magyar Királyi Kúria elé került, s az 1938. október 18-án (szép kis ajándék az író 44. születésnapjára!) jóváhagyta a korábbi ítéletet és annak indokolását. Megállapította, hogy a „kommunista érzelmű szerzőnek magyar nyelven (sic!) közzététele már önmagában is bűncselekmény”, mivel alkalmas „a szovjeturalom létesítése iránti vágyaknak” felkeltésével, illetve „az itteni állam és társadalmi rend erőszakos felforgatására”, s mint ilyen, kimeríti az izgatás fogalmát. (Idézi Kisházi Zoltán, „A vádat megértettem, nem érzem bűnösnek magamat.” in „D. T. úr X.-ben.”, szerk. Botka Ferenc, Bp., PIM, 1995, 54-57.) Az ítéletet eseménnyé nem is a bejelentett „két hónap” tette, hanem hogy azt a Kúria haladék nélkül végre is hajttatta. Az ítélethirdetés idézése november 29-re szólt. S az azt levezető Kvassay Gyula tanácselnök szavaiból kiderült, hogy az ez idő tájt lefolytatott hasonló íróperekkel szemben ezúttal a jogi procedúra nem felfüggesztett, hanem valóságosan végrehajtott büntetéssel zárul. Az írónak még arra sem hagytak időt, hogy az ilyenkor szükséges holmikért hazasiessen. A tárgyalóteremből a börtönőr egyenesen a Markó utcai fogdába tuszkolta. Az elkövetkező hetek megpróbáltatásait Emlékek a gyűjtőfogházból címmel kimerítően megírta maga a kárvallott (lásd Botiad, 1. k., 26—73). E helyütt csak a fogság idő- és térbeli kereteit idézzük az előszóból. „A büntetés első napjait a Markóban, közös cellában, a többit a Gyűjtőben, egyesben, teljes magányban töltöttem. Három hét után jutottam csak papírhoz, tentához, ekkor jegyeztem fel összefoglalóan a három hét történetét, a többi jegyzet napról- napra készült.” 148
