Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
jutni írásaihoz? Ón el nem tudja képzelni - most már megírhatom —, hogy milyen szívszorongató gyönyörűséggel olvastuk minden sorát, nemesveretű, oly modern értelemben vett, előkelő hangulatú írásait, itt cseng bennem még a Látogatás a kritikusnál,1 amihez hasonlót le nem írtak magyarul, hogy emlékezem még a Korunkban megjelent Játékosok2 című írására, mint mindenre, ami Óntól való. Barátnőm azt kérdi: és A prágai lány?3 Dadogok, ha nagy élményemről kell beszélnem, nem is azért írom ezt, mintha olyan gondolatom lenne, hogy véleményem bármily fontossággal bírhatna, hisz’ ahogy két lépésre vagyok a verstől, kibújik belőlem a visz- szamaradottság, hanem azért kell erről írni, mert meg akarom kérdezni — s ez a kérdés jobban fáj mindennél, ami engem érint, ami nekem fontos —, hol fogja tudni közölni írásait? Nagyon nagy kérésem van, talán meg sem is fogja tenni, írjon nekem néhány sort mostani életéről, hangulatáról, olyan erős, elszakíthatatlan kapcsolat szövődött közöttünk betűin, írásain át, hogy űrt érzünk, ha nem tudhatunk Önről közelebbit. Kérem Önt, ne vegye ezt tolakodásnak, írtam Ignotus Pálnak. Béküldtem neki egy verset, amelyet ehhez a levelemhez mellékelek. Tegye el ezt a verset magának, s nagyon kérem, ha egyszer ideje, kedve lesz, írjon róla néhány sort. Az én életem nem valami fényes, sok szomorú fordulat, váratlan esemény olyan lelki válságokat idézett elő bennem, hogy új verseimet, melyek belső lelki körülményeim megnyilvánulásai, nem nagyon fogják szeretni eddigi barátaim, s félős, hogy azoknak, akiknek hatásuk van életem alakulására, nem fogják tudni kivárni türelemmel azt az időt, amikor mentesen mai bajaim szövevényétől, újra tisztán és érthetően fogok tudni beszélni. De nekem van erőm s hitem kiállni minden versem mellé, s azt hiszem erősen, hogy ez a zűrzavaros, lelki bajos korszak is felhoz majd olyat belőlem, ami maradandó. Bánt, de nem keserít el, hogy egy szó se látszik az Ének a szolgák sorsáról. Németh Andor se írt, valószínűleg elfoglalja nagyon új könyve,4 Azt is alig várjuk. Szeretném, ha tanácsot adna, hol hoznák verseimet a Szép Sz ón kívül? Hol próbálkozzam? Forduljak a Nyugathoz? Illyés Gyulának felküldtem egy nagy román fordításomat — George Co$buc: Blästäm de mama —, füle botját se mozgatta, vajon miért?'1 A vers hallatlanul érdekes, a román versolvasó közönség se ismeri, mert a költő annak idején a nép számára, amelynek fia volt, ponyvakiadásban adta ki 1905-ben. Ballada, amelynek meséje is gyönyörű, de legfőbb értéke komor háttere, fenséges, halálérzéstől telített hangulata. Egy pestisjárvány után született, a járvány gyötörte falusiak valamelyikétől hallhatta a költő. Elhatároztam, hogy ezt a fordítást, összes, a kötet után megjelent verseimmel együtt, elküldöm Önnek, lásson engem. Itt az új vers: Otromba Énekel ez a fogatlan rongyos, nem is konyít a régi hanghoz. Nem többet, mint az ítélt rabok, elélhet hét fekete napot. 140
