Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)

Levelek 625-859.

1 „félnyilas, harmadbolsevista, kilenceddemokrata” - nem túl ízléses célzás Illyés Gyulára, Kovács Imrére, Sárközi Györgyre, illetve Erdei Ferencre és Féja Gézára, a Márciusi Front vezetőire, akiket - az általunk is idézett - Mit kíván a magyar nép? című cikkért egy-egy, illetve két-két havi fogházra ítélt a Budapesti Büntető Törvényszék. 2 1937. október második felében a Szép Szó szerkesztői és munkatársai, Ignotus Pál, Remenyik Zsigmond, Nádass József és Fejtő Ferenc - pozsonyi, érsekújvári, komáromi és prágai fellépés­sel - felolvasó körutat tettek Csehszlovákiában. 5 Remenyik Zsigmond, Népek hazája, nagyvilág!, in Szép Szó, 1937. júl.-aug., 16. sz., V köt., 3—10. 4 Nem sokáig kellett várni, az említett intézkedéseket hamarosan megszavazza a parlament, lásd a következő összefoglalást. 1937. dec. 22A------>1938. jún. 1. 746. SALAMON ERNŐ - D. T.-NEK 1938. máj. 23. Nagyságos Déry Tibor író úrnak Budapest V, Árpád u. 12. Igen tisztelt Barátom, nem azért, hogy bármit is megsürgessek, hogy akármit reklamáljak, hanem csak azért, hogy lehe­tőséget adjak arra Önnek, hogyha meg akarná írni nekem, mi van beküldött verseimmel, fordí­tásaimmal, új könyvemmel (recenzió), valamint azt is, hogy kaphatnám megjelenése után azonnal postán a Szép Sz ót, közlöm Önnel új címemet.1 Lelkesedő szeretettel, határtalan nagyrabecsüléssel kíván minden jót, további munkát, egész­séget, békét Salamon Ernő május 23. Targu Murej, Str. Lunei N° 5 la Váduva, Nagy Imréné, Románia ' A megküldött és továbbközvetített versek közül A férfi elmegy című jelent meg a Szép Szó 1938. szeptember-októberi, 26. számában. 1938. jan. 7->1938. jún. 22. A hitleri Németországgal ápolt „jószomszédság” részeként hamarosan sor került az év második sorsdöntő eseményére: az országgyűlés - megvitatás végett — május 5-i ülé­sére beterjesztette az ún. első zsidótörvényt. Mik is voltak az indokai? A törvényelőkészítők véleménye szerint „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosítása érdekében” korlátozni kellett a zsidóság jelenlétét azokban a szektorokban, amelyekben — a történelem alakulása 136

Next

/
Oldalképek
Tartalom