Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
Igaz, voltak az országban németbarátok is, akik üdvözölték a változásokat, sőt reálpolitikusok is, akik a szomszéd „békés” bekebelezését látva vérszemet kaptak, és arról ábrándoztak, hogy az új Németország szövetségeseként Magyarország is mindent visszakap, amit Trianonnál elvesztett. A még vér nélküli agresszió rejtett fenyegetését a szellem emberei érzékelték a legélesebben. Megnyilatkozásaik közül — emblematikus jelleggel — messze kiemelkedik az ekkor már nagybeteg Babits Mihályé: „Öt hétig lebegtem különös öntudatlanságban. Alighogy kissé fölocsúdtam, az első hír, mely a világból hozzám ért, ijesztő volt és szinte apokaliptikus. Ausztria bukásának híre volt ez. Még a csöndes szanatórium falait is megrázták hullámai, heteken át másról sem hallottam, mint »pánikhangulatról«, vagy ami még jobban lehangolt, kriti- kátlan, naiv reményekről. A tét hazárdnak látszott, minden fogalmon túl: csak végletekről volt szó. Magyarország elpusztul. Magyarország visszanyeri integritását. »Egy kardcsapás nélkül mienk újra minden.« »Hannibal ante portas: végünk van!«” Majd később: „A jövő bizonnyal sötét és kétséges. Ha csak rá is gondolok erre, tele vagyok ijedt kérdésekkel, amikre nem tudok felelni. Hogyan állunk meg, Európa nagy válságaiban, megszegényedett szellemmel s megingott elvekkel? Hánynak fog használni közülünk, és kiknek, ha a gyűlöletes korhullám hátára kapunk? S mivel fogjuk ezt a hasznot megfizetni? Nem úgy teszünk-e, mint a bibliai Ezsau, aki szent jogokat játszott el egy tál lencséért? Nem zuhanunk-e súlyos gazdasági katasztrófába, ezt a lencséstálat szorongatva? S nem fogunk-e, mint hazardőr, egyre nagyobb tételeket kockáztatni, szellemiekben és anyagiakban, ha egyszer e lejtőn megindulunk? Engem főleg a szellemi rész izgat. Mi lesz, ha elborít bennünket a zsarnokságnak és barbárságnak az az áradata, mely ebben a szomorú Európában mindenütt ott les már az ajtó küszöbén, ahol az emberi jogokból és közszabadságokból egyetlen parányi rést engednek?” (Babits Mihály, A tömeg és a nemzet, in Pesti Napló, 1938. máj. 15., 110. sz., 3 és UŐ, Keresztiil-kasul életemen, Bp., Nyugat Kiadó, 1939, 59—72.) Az Anschluss barbár fenyegetésére természetesen az ország zsidósága reagált minden próféciánál érzékenyebben. Nem lehettek illúziói. A nemrég kihirdetett ún. nürnbergi törvények, amelyek jogfosztottakká és vagyonilag kiszolgáltatottakká tették a „fajilag” érintetteket, ridegen sejttették a jövőt. Azt, hogy az erősödő német befolyás nyomán idővel Magyarországon is bevezetik e megalázó intézkedéseket. Mivel az alább következő szövegünkhöz kapcsolódik, röviden érintenünk kell a hazai asszimiláns zsidók egy kisebb csoportjának a vélekedését is; akik évtizedek óta magyarnak vallották magukat, s naivan abban reménykedtek, hogy ez a státusuk mentesíteni fogja őket az esetleg bekövetkező megszorításoktól. Az alábbi levelet Déry magyarázat nélkül közölte az ítélet nincs Füst Milánnal foglalkozó fejezetében. Keltezésére tekintve azonban egyértelmű, hogy ezekhez a hetekhez és vélekedésekhez kapcsolódik. 129
