Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
Amikor Attilát július végén ismét behozták a Siestába, az idill már nem folytatódott: „Nemigen hagyta el az ágyat, alig evett — így az emlékezés —, a cigaretta szüntelenül égett sárga ujjai között [...] Agya szélén ültem, és vele zokogtam: együtt sirattuk szellemének kialvását.” Ápolónői ekkor már csak néhány rövid találkozást engedtek. Déryvel egészen bizonyosan a költő közelében ismerkedtek meg, s minden bizonynyal átérezte fájdalmát s igyekezett vigasztalásával tompítani azt. Az alábbi sorok november 4-e után keletkeztek, egy bizonyos csütörtökön, amely vagy 11-e vagy 18-a lehetett. A gáláns ajándék s a második mondat végének kacérka célzása alapján joggal gondolhatjuk, hogy Eisler Klára utóbb Déryt is a szívébe fogadta. Kapcsolatuk utóéletét legcélszerűbb három idézettel feleleveníteni: „Egy téli estén Déry Tiborral találkoztam. Szándékosan közömbös dolgokról beszélgettünk. Aztán valamelyikünk mégis megszólalt: »Hát meghalt Attila.« Aznap délben olvastuk öngyilkosságának hírét. Attila a vonat elé dobta magát, amely eltörte nyakcsigolyáját és levágta jobb karját. De erről nem bírtunk beszélni.” Ezt Eisler Klára írta 1958-ban Becsky Andornak, lásd A Hét, 1974. ápr. 5., 14. sz., 4. „Néhányszor Déry Tibor is megfordult nálunk egy vidéki rabbi lányával. A lány felsrófolt élénkséggel beszélt, kacarászott. Engem ilyenkor falusi gyerekek játékára emlékeztetett, az üres tökre, amelybe kerek lyukat vájnak, s mögéje égő gyertyát tesznek. A láng hirtelen kialudt, a nő Déry oldalán a mesterkélt élénkségből vigasztalan komorságba süppedt, mintha a rabbi apa átkai emésztenék: elhangzottak, ha a papnak tudomása van lánya kapcsolatáról, el fognak hangzani, mihelyt fülébe jut a hír.” Ezek Dániel Anna, Dánielné Lengyel Laura lányának emlékei 1986-ból, lásd Két irodalmi „szalon" korképei, in Újhold-Evkönyv, 1986, 1. k., 446. És következzék - előlegben - néhány sor Eisler (férje nevén Lóránt Pálné) Klára 1963. október 31-i, Izraelből küldött leveléből: „Kedves Tiborom, pár hete nézegetem fényképeidet a Magyar Hírekben - nagyon jó, élő képek, a szenvedések, a kor s a töretlen életerő manifesztációi. Nem először látlak viszont, láttalak kutyával a Time-ba.n, remek, fotogén fejed van, magán viseli az egykor oly attraktív férfi minden ismérvét. Tiborkám, tegezlek, a hajdani érzelmek jogán, a kor jogán, amely engem is befont — ez minden, ami közös bennünk. Te híres, nagy író lettél, megérdemled, ha másért nem, a Nikién, amelynél tündéribbet még nem olvastam, talán még a Thomas Mannén is túltesz. Annak idején én méltattam az itteni magyar sajtóban, s még azelőtt is írtam rólad egy rövid életrajzot. Te meg a Rajk Júliával való barátságom adta meg az impulzust az írásra 56-ban, kb. 6 éven át írogattam is, riportokat, kritikákat, élményeket - azután kifogyott az inspiráció. Ma már csak fordítok.” A levélíró néhány év múlva férjével együtt öngyilkos lett. 113
