Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)

276-624

A borítékért két színben nyomva, 500 példányban P 24.

A kötésért félvászon kötésben darabonként P 2, egészvászon kötésben darabonkint P 2. Fizetési feltételeink: A felvállalási összeg fele fizetendő a munka nyomdába adásakor, másik fele a korrektúra visszaküldésével egyidejűleg.

Ama nb. ajánlatát, hogy a könyv felvállalási árának 30%-át példányok átengedésével fizeti, sajnálatunkra nem fogadhatjuk el, ragaszkodunk teljes 100% kiegyenlítéshez.

Szíves rendelését kérve, vagyunk kiváló tisztelettel1 MTAK Kt. Ms 10.409/18 - Közli TÁL, 37.

1 Tevan jelen kötetben közölt levelei csak gépiratmásolatok, így aláírásai hiányoznak.

1927. nov. 28.<----->1927. dec. 3.

298.

D. T. - ILLYÉS GYULÁNAK 1927. dec.

Déry Tibor keltezetlen levelét szövegösszefüggései alapján helyeztük a verseskötetének előkészületeiről tudósítók közé. Ám épp e kellemes foglalatosságra való tekintettel figyelmeztetnünk kell: félrevezetők borús mondatai. Világfájdalmuk inkább csak felvett különcködés, amely leplezni van hivatva a szövegeivel való bíbelődés örömét. S kritikával kell fogadnunk Olga említését is. A házastársak kapcsolata ekkorra már végleg megromlott, s mint az utóirat új címzése mutatja, Déry épp költözött, elhagyta közös bérletüket.

Kedves Barátom,

micsoda szél vitt téged abba a selypítő nevű községbe?' beteg vagy? — komoly? — mi bajod? Ha közel van Pesthez, lejövök esetleg egy-két napra, talán Olgával, írd meg, van-e ott valami kocsma, ahol meg lehet hálni, hirtelen vágyam kerekedett egy kis téli faluszagra. Mennyi az útiköltség?

Egyébként olyan náthás vagyok, mint egy fehér elefánt, r náthámnál csak a rosszkedvem nagyobb, kőkorszakbeli méretei vannak. Miért? - mindenért. Legfőképpen azért, mert egy verskötetet adok ki,2 amely művelethez hiányzik minden, ami egy verskötet kiadásához kell — nincs pénzem, nincs olvasóm, nincs versem. Unom a verseimet, s neked megmondom, amit nemhogy másnak, de még magamnak sem árultam el: a mindenkori utolsó kivételével rosszaknak tartom őket. — Ha te tudod szidni a tiedet! Rosszaknak tartom őket — igaz, hogy még mindig különbeknek, mint a többiekét. De talán ez se igaz. Hogy minek adom ki őket? — Mivel szédítsem magam? Rossz ízű az életem. Mások is annak találják. Azelőtt soha nem unatkoztam, most már szinte azt is. Még a szenvedéshez sem értek, sem elegáns nem vagyok benne, sem alapos. Mit tegyek? 34