Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)
276-624
mákra szorul” stb., a Társadalmi Szemle betiltása utáni Új Harcos viszont júniusban a költőnek az Egységfront körül című, a munkáspártok összefogását sürgető (a folyóirat májusi füzetében olvasható) tanulmányát vette célba, s már dörög: idézőjelbe teszi József „marxizmusát” és érvelés helyett a Szovjetunió tapasztalataival példálózik. (Részletesebben lásd Kortársak József Attiláról, szerk. Bokor László, s. a. r. Tverdota György, Bp., Akadémiai Kiadó, 1987, 1. k., 1922-1937, 296, 312.) Mindennek meg is lett a következménye: a szovjet írók 1934 nyarán ülésező I. kongresszusának idejére József Attilát az itthoni (és a moszkvai) pártvezetés egyszerűen leírta, s a magyar szocialista írók képviseleteként nem őt, hanem Illyés Gyulát és Nagy Lajost hívatták meg erre az eseményre. A mozgalmi kapcsolatok kommunista szála végleg elmérgesedett (lásd Nagy Csaba, Miért nem ő?, in „Miért fáj ma is”. Az ismeretlen József Attila, szerk. Horváth Iván, Tverdota György, Bp., Balassi Kiadó, 1992, 325-353). A korabeli irodalmi élet más területeire térve át megállapíthatjuk, hogy a harmincas évek elején új szellemi mozgások indultak, amelyek előbb vagy utóbb folyóiratokban öltöttek testet. Németh László Tanú)a. (1932-1936), amelynek Proust-tanulmánya fellobbantotta Déryben a nagy francia csodálatát (lásd 513- levél, 6. jegyz.), még csak egyetlen személyé volt; aki nem találta helyét se a Nyugat, se a Napkelet, se a Protestáns Szemle lapjain. Önálló fórumot teremtett magának, amely négy évfolyamával közel 1200 oldalas monumentumban rajzolta meg a népit és a nemzetit, a kultúrát és a minőséget egyesítő európai égboltját. Az ugyancsak általa kezdeményezett, 1934 márciusában induló Válasz hasonló programot vallott, de már széles munkatársi gárdát állított maga mögé. Egy kicsit a Nyugat ellensúlyának tekintette magát, s nemcsak szellemiekben, hanem azzal is, hogy a fiatalabb nemzedék önállóságát és saját arculatát hangsúlyozta. Az első évfolyamot követően már a fiatalok, Sárközi György (lásd 365. levél) és Illyés Gyula kezébe került. Szükség is volt friss tájékozottságukra és rugalmasságukra — azokban az egészen más természetű vitákban, amelyek szintén 1934-hez kötődnek. A szikrát Németh Lászlónak a szabadkai Kalangya ban (1932-1944) közzétett Ember és szerep című önéletrajzi írása, illetve annak a zsidósággal kapcsolatos két megjegyzése lobbantotta lángra (lásd a júniusi számban közölt 18. fejezetet). A visszaemlékezés e passzusait támadók, Ignotus Pál és Hatvány Lajos antiszemitizmust vetettek Németh szemére, s a vita továbbgyűrűzött az egész korabeli sajtóban. Az ürügy, az indítékok, Gellért Oszkár költészete vagy a Nyugat kritikai rovatának bírálata ma már alaposan megfakultak. A vita maga azonban hosszú évtizedekre kihatott, külön-kü- lön táborba tömörítve a „népiek”-et (értsd magyarokat), s a többségükben zsidó származású „városiakat”, latinosán „urbánusok”-at. (A kérdésről részletesebben lásd a Válasz születését megörökítő Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése című kötet [s. a. r., jegyz. Gulyás Klára, Merva Mária, utószó Gulyás Klára, Bp., PIM, 1990] 391. oldalán található hivatkozásokat, illetve Monostori Imre alapműnek tekinthető tanulmányát: A zsidó kérdés változatai a magyar folyóiratokban a húszas évektől a zsidótörvényekig, in Kortárs, 2003. okt., 10. sz., 68—88, II—III. rész.) 305
