Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)

276-624

Felesleges a távozás és a döntés időpontjának filoszkodó firtatása, vagy éppen helyre- igazítása, mint láthattuk, a nácik már jóval korábban jelen voltak a Reichstagban, s az a bizonyos döntő fordulat is csak 1933. február 24-e, a Reichstag felgyújtása után következett be; azzal, hogy Hindenburg rákényszerült a hatalom átadására Hitlernek. A lényegen ez mit sem változtat. A kocka már decemberben el volt vetve.

S az írói programot is meghatározta a történelem: Déry azzal kívánta megkezdeni, hogy emléket állít a német ellenállók „reménytelen, de szívós küzdelmé”-nek. S már az ehhez szolgáló elvonulás helyét is kiválasztotta - a dalmáciai Dubrovnikot.

Budapesten az írót felbolydult politikai légkör fogadta, hiszen már itthon is nyilvánvalóvá vált, hogy a fasizmus látványos előretörésével és a baloldal háttérbe szorulásával gyökeresen megváltoztak a németországi hatalmi viszonyok. Európa legnagyobb létszámú kommunista pártja gyakorlatilag elvesztette a küzdelmet. Az ezzel kapcsolatos viták tétje: ki a hibás, hol történt az úttévesztés. S szinte mindenütt egyöntetű a válasz: a szociáldemokrácia és a kommunista pártok közötti testvérharc az egyik fő ok, amelynek során egyikük saját legalitását féltette a „felforgatóktól”, a másik viszont „megalkuvását” hányta ellenfele szemére. Déry közvetlen közelről figyelhette meg mindezt Németországban; s nem értett vele egyet már akkor se. S bár nyilatkozataiban kommunistának vallja magát, sohasem használja a másik oldallal szemben az akkoriban kötelező „szociálfasiszta” jelzőt. E tartózkodásába bizonyára az a megdöbbentő tapasztalat is belejátszott, hogy közvetlenül szembesülhetett a német KP öngyilkos taktikájával, amikor az a szakszervezeti munka során a nácikkal szövetkezett a szociáldemokrácia ellen. (Szóvá is teszi majd néhány hónap múltán kistriló- giájában.)

Itthoni vitapartnereinek, mindenekelőtt József Attilának (1905—1937) hasonló a véleménye ezekről a kérdésekről. Korábbi ismeretségük ekkor, 1932 és 1933 fordulóján vált igazi barátsággá, amikor pártról, mozgalomról, elkötelezettségről egyformán gondolkodtak. S ehhez az egyetértéshez hozzájárultak a költő ismert konfliktusai is a pártvezetéssel, amely bele kívánt szólni költői gyakorlatába, s neurózisára hivatkozva fokozatosan „lehagyta” őt a napi munkából. (József Attila és Déry Tibor barátságának részletes kifejtését lásd „A neuraszténiás forradalmár”. Konkordanciák József Attila és Déry Tibor munkásságában című tanulmányunkban. In D. T. úr feleletei, avagy a befejezetlen mondat, Bp., Belvárosi Kiadó, 1994, 62—73.)

S ezekben az eszmecserékben formálódott Kassák Lajos látlelete is a történtekről, s kísérlete egy, a korábbinál (lásd Álláspont, 1924) alaposabb és árnyaltabb magatartásbeli program kialakítására. (1933 áprilisától a Munka közölte folytatásokban, s utóbb, 1934-ben Napjaink átértékelése címmel kötetben is megjelent.)

Déry elutazásának halogatásában azonban nemcsak a tájékozódásnak volt része. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül Nagy Etel személyét sem, azt az érzelmi kötődést, amely augusztusban kezdődött, s amely fel-felbukkanó búvópatakként végigvonul a kö226