Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)

276-624

Köztudomású, hogy a húszas és harmincas évek fordulóján a német filmszakma tarkállott a magyaroktól. Itt működött a már említett Bolváry Géza, Cziffra Géza, Székely István; fogatókönyvíróként Balázs Béla, Nóti Károly, Vajda László; színészként Alpár Gitta, Hollay Kamilla, Ráday Imre. Déryt vonzotta ez a csillogó világ, de csak a pereméig jutott, mert - mint Keresztury Dezső mondta - nem volt elég „dörzsölt”, s túlságosan ragaszkodott elveihez. (Lásd Kortársak Déry Tiborról, szerkesztette és az interjúkat készítette Botka Ferenc, Bp., PIM, 1994, 67—68.)

Ez utóbbi egyébként politikai magatartását is jellemezte. Nem határolta el ugyan magát a kommunista mozgalomtól, de nem kereste a kapcsolatot a párt központi lapjával, a Die Rote FahnévA, hetente megjelenő képeslapjával, az Arbeiter-lllustrierte-Zeitung aller Ländenei, vagy kulturális folyóiratával, a Die Linkskutvéval (pedig mindegyik szerkesztőségében több magyar dolgozott). Az agitatív politizálásától ekkor is idegenkedett.

A társasági kapcsolatokhoz tartoztak a kávéházak is, amelyek a budapestiekhez hasonlóan afféle irodalmi-művészi központok voltak — a New York szerepét a Romanisches Café töltötte be. A szellem e nagyüzemében nemcsak a kávé és az élvezeti cikkek fogytak, vitáktól és jókedvtől vibrált a levegő, ötletek, kéziratok, forgatókönyvek, színpadi szerepek találtak gazdára (egy riport egyenesen irodalmi tőzsdének nevezi). S Déry — ha néha megengedhette magának — boldogan merült el ebben a cigarettafüstös világban, mint ahogy otthon érezte magát — egy fokkal lejjebb — a közeli mellékutcában, a Gedächtniskirche mögött fekvő Lunte nevű kiskocsmában is, ahol a színházi és filmszakma népsége és katonasága gyülekezett, nem szólva a különféle politikai csoportosulásokról. (Mindkettő megjelenik majd a berlini élményekre épülő Szemtől szembe című regényében.)

Végül, de messze nem utolsósorban be kell mutatnunk egy személyt, aki baráti, kollegiális érzésekkel nyúlt Déry hóna alá, s megkísérelte őt terelgetni az újságírás biztosabb forrásai felé, miközben - Berlin és Amsterdam között - nemegyszer saját maga is filléres gondokkal küszködött. Róna Imréről van szó (1902—1974), aki a húszas években itthon még a Világ (1910—1924) című liberális lapnál kezdett, néhány írása a Nyugatban is megjelent, majd 1926-tól a Századunk (1926—1939) helyettes szerkesztője lett. Déryhez hasonlóan ő is fordítóskodott. (A legnagyobb sikert Arnold Zweig Grisa őrmester című regényével aratta.) A húszas évek második felében felesége, Kármán Erzsébet révén, aki a Hold utcai lakásukban csütörtökönként fogadónapokat tartott az író- és művészvilág enyhén bolsevizáló körei számára, számos barátra tett szert (köztük volt Ignotus Pál, Komlós Aladár, Fenyő László). Valószínű, hogy Déryt már ekkor megismerte.

Az évtized végén Róna Berlinbe távozott, itt átmenetileg dramaturgként tevékenykedett, de érdeklődése egyre inkább a fotó felé fordult. 1931 elejétől Amsterdamban a Hét Volk című szociáldemokrata napilap munkatársa, fotószakértője lett. (S hogy előreugorjunk: 1935-ben - ABC Press Service néven - létrehozta az első holland fotóügynökséget, lásd SÁNDOR Anna, Róna Jutka, in Múlt és Jövő, 2003, 2. sz., 42—44.)

171