Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

A boldog költő - CSERNUS MARIANN: Perszeusz tükre

játszottuk a művet. Az összetákolt lócákon ültek: Babits Mihályné, Illyés Gyula és Flóra, Devecseriné Huszár Klára, a fűben, a földön pedig Örkény István és Déry Tibor és minden szüló'nk, akik még éltek akkor és a tanáraink is mind.

Gáborra gondolok a kihajtott nyakú hófehér ingében; mindig hófehér, kihajtott nyakú ingben látom, pedig talán viselt olykor egyebet is barátságunk évtizedei alatt ..

Nagyon szerettem Athéna istennőt. Többször játszottam Athénát az Odüsz- szeusz szerelmeiben. Ezt a pajkos, vásott, alakot váltó, komor baglya és a komoly pajzsa mögött huncut-bölcs mosolyú istennőt, aki úgy ismeri az emberek titkát, mint a tükröt tartó megidézője: Devecseri.

És többször lehettem A meztelen istennő Athénája is. Gábor nem láthatta már az én Athénáimat, az ő Athénáit. A színész néha társszerzőnek hiszi magát, de tudom, hogy nemcsak önhitt beképzelés, hiszen társszerzők vagyunk, ha be tudjuk hunyni mi is a szemünket és többet látunk, mint ami pusztán írva van. Ha látjuk a kihajtott nyakú fehér inget, vagy azt a kézmozdulatot, ami megáll a levegőben befejezés nélkül. És nekünk kell ezt a mozdulatot befejezni.

Gáborról szólva beszélni kell még valamiről. Hiszen lehetne kiragadni mást is. De nekem az óramutató jut eszembe. Életünk nagy részét legtöbben az óramutatóra függesztve töltjük kénytelenül. De nem ő! Amulva és irigykedve néztem azt a szabadságot, amivel Devecseri létezett. Függetlenítve magát az idő kényszerpályájától. Ezért lehetett az Idő költője. A bennünk is élő, szabadon áramló időé. Ott ragadta meg az Időt, ahol éppen kedve szottyant.

Idő-játék című remekében a futó másodperccel labdázik. Megpróbálja tetten érni, megmarkolni, megdicsérni, vádolja, kérdezi, marasztalja, elküldi.

Egy sorban: a Mindenség az Időben.

Nap - hold - csillagok

Más sorban a Zene az Időben.

Rángó húrok, döngő dobok.

Huszonhárom sorban az életünk reggeltől reggelig az Időben.

Az utolsó két sor pedig mint búcsú-lengetés a robogó vonat után:

„... de mikor szárnya meg se lebben, akkor száll a legsebesebben. ”

Emlékszem, amikor Gábor verseiből és drámáiból összeállított estemen ezt a verset mondtam, mint előadó, megkíséreltem egy-levegővel elmondani. És mivel tudtam, hogy ez technikailag szinte lehetetlen, nagy ravaszul, mondhat265