Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)
A boldog költő - LAKATOS ISTVÁN: Devecseri üzenete
is használati eszköznek tekintem könyveimet, aláhúzok bennük sorokat, széljegyzeteket írok lapjaikra - de az én jeleim egészen másfajták. Akkor jutott eszembe, ezt a kötetet egyszer adtam kölcsön: a beteg Devecse- rinek. Érdekelni kezdett, mi tetszhetett meg neki - akkor és ott - Karinthyban. A vers K.E. festó'nő halálának évfordulójára készült. K. E. az író testvére, Karinthy Elza volt. A költemény a kórházi halottas ágyon fekvő holttestet szólítja meg. Devecseri hullámos ceruzavonala először tizenhárom verssort kísér végig a lapszélen: Viaszajkán szinte zavart meglepett mosoly Mint aki mégis csodálkozik hogy ez is lehetséges Hogy az erdő az erdő a titokzatos korallerdő Amiről szóltál egyszer hogy valahol a sötétben (Ahonnan más „ igazi asszonyok testéből Pufók kisbaba indul, így tanultad régen) Egyszer csak elkezdett növekedni ijesztőn Agakat és kacskaringós utakat görbített Kapaszkodott és szétfutott bíbor gyökerekkel Míg erdő nem lettél, egészen valami tengeralatti Különös táj amit meg is akartál festeni akkor Indákkal a tenger alatt, cserjekorall Korallbozót, aminek más nevet adtak Azok a komoly és szigorú urak ... De hisz ez napnál világosabb utalás az Erdő forrásvidékére - láttam be azonnal. A legismertebb Devecseri-vers innét kölcsönzi kezdő képsorát. Még árulkodóbb a valamivel alább folytatódó ceruzajel: És hallottad ahogy összesúgnak a hátad mögött S innen tudtad - hogy az az erdő egy híres betegség Amin úgyse lehet segíteni, el szokták titkolni És úgy kell tenni neked is, mintha te se tudnád Hogy meg ne sértsd a titkolózókat körülötted ... Itt kezdtem emlékezni rá, milyen jelentőségteljes mozdulattal nyújtotta visz- sza Gábor kölcsönkönyvemet.- Minap írtam egy verset - mondta. - Felolvasom neked. Akkor hallottam először az Erdőt. 254
