Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Lágymányosi istenek - SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Emlékbeszéd Devecseri Gábor nyolcvanadik születésnapján a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Budapesten 1997. február 28

galmazását publikáló Szondi Lipóttal, mintegy viszonzásul pedig ő ismertette meg mindkettőjüket Szabolcsi Bencével. „És hasadj szét száz alakra, / mert csak így lehetsz egész, / az ki őrzi egy alakját, / szétfolyik és elenyész.”, olvassuk a Don Juan szerenádjá-ban Szondi egyik alapvető tézisének megvilágítását. Ugyanez a forrása az ekkortájt írt Hűség című novellájának 1943-ban megjelent De Amore kötetben: lovag Tű Ottó története, aki sokévi boldog házasság után barátja kérésére annak szerelmét elrabolni indul. Úttalan utakon a sötétben elérve céljához, de a lefátyolozott nőbe a létrán lefelé beleszeret és magának rabolja el, mikor pedig felfedi fátylát, saját felesége arcát pillantja meg; a klasszikus szondi-i példa.

Kerényi ebben az időben fedezte fel a maga mítoszkutatásai számára a Kalevalát, Yikár Béla máig sem túlszárnyalt fordításában. Az együttes szövegolvasások Kerényinél az isteni gyermekről szóló mitológiai tanulmányban értek saját művé, Devecserinél egy Szabolcsi Bencének ajánlott versben, amelyben mint az ötszólamúság a Bartók-zenében, úgy lett a mai magyar költészet számára - kedvenc szavával élve - „visszazsákmányolt” kifejezőeszköz a Kalevala metrikája, elbeszélő stílusa, alliterációinak rendszere. Elég az első szakaszt elolvasni ennek felidézésére:

„Aki fél fusson erdőbe, fekete fák sűrűjébe, kísértetek kastélyába, ordas farkasok odvába.

Verje föl a vad vidéket, vészt jelentő szárnyas népet.

Szíve szavukon edződjék, károgástól keményedjék,

Üsse félelmét haraggá, ingadozását indulattá, vacogását váltsa lángra, balgaságát bátorságra.”

(Aki fél. Részlet.)

De Kerényi tudományából ennél több is gyökeret vert benne, élete végéig elkísérte és egyik legkésőbbi versében is kihajtott, abban, amely utolsó posztumusz kötetének címét adta.

12