Debreceni Boglárka (szerk.): Semmi mozdulat most. Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások (Budapest, 2010)

Mikszáth Kálmán képzőművészeti ábrázolásokon

Dehogy hallgatnak ezek engem. Pláne még pietással? Nem hallgatnak azok sehogy. Némelykor egész este nem juthatok szóhoz s örülök, ha szelíden meghúzódhatom a szelíd lelkű Nagy Miklós oldalánál (aki nem bánt, mert kéziratot akar tőlem), s ha egy kicsit hízelkedhetem László Mihálynak, akinek jeles gimnáziuma van, ahová már is nyomkodom a helyeket apai ravaszsággal a két fiacskámnak. Általában amennyire itt név imponálhat, akkor egyedül a László Mihályé imponál - mert kétszer lehet a nevenapját tartani.

Ilyen ez a kompánia. Nincs semmi célja, semmi más törvénye - csak egyetlen nyárspolgárias paragrafusa: »Szeretni tartozunk egymást«. És ez ellen a paragrafus ellen soha egyik se vétett, egyre történik tehát az a csoda, hogy itt tíz olyan embert lehet látni, aki mind elmondhatja magáról: »Nekem kilenc jóbarátom van.«

Ha néha elgondolkozom ezen, szinte elérzékenyülök, hogy mi milyen gazdag emberek vagyunk ott, egy rakáson." (Mikszáth Kálmán levelezése II., 25. kötet, 197. Mikszáth a PH szerkesztősége tagjainak, Budapest, 1893. október 24.)

Mikszáth arcmását Gundel János a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta, a festmény jelenleg is az Akadémia gyűjteményében található, de lappang.

A képet közölte: VU, 1897. június 6. (44. évf. 23. sz.) 364. (a Kisfaludy Társaság tagjai), VU, 1904. szeptember 4. (51. évf. 36. sz.) 607.

A festményt a VU 1897-es lapszámában 1882-re datálják, az 1904-es évfolyamban pedig az 1890-es évek elejére, valószínűleg ez utóbbi dátum a helyes, mivel a fent említett fotó 1891-1893 között készült.

A festménynek van egy párja is, amely Mikszáth Kálmánná Mauks Ilonát ábrázolja (MTAK, Itsz. nincs).

Garay Ákos: Mikszáth Kálmán alszik, 1890-es évek vége

ceruza, papír 170 X 206 mm

PIM Művészeti Tár, Itsz.: 69. 86.1. Megjegyzés: Garay Ákos a Borsszem Jankó karikaturistája volt, de számos más fővárosi lapnak is rajzolt. Csók István méltatása szerint (Művészet,

1915., 14. évf. 2. sz. 97-100.) víg kedélyű művész volt, de „nem sokat koptatta az akadémia márványlépcsőjét. Magyar lelke sehogy sem volt képes megbarátkozni a német géniusz útmutatásaival. Már akkor Hollósy nemcsak hatalmas művészetével, de egyéni varázsával is maga köré tudta láncolni az ott időző fiatal magyarságot [...] Garay különösen azon lelkesedett, ahogy Hollósy a csizmák ráncait tudta festeni. [...] A primitívek őszinte lelke, őszinte művészete az övé is." Hollósy 1886-ban magániskolát nyitott Münchenben, maga köré gyűjtötte az ambiciózus fiatal tehetségeket, majd 1896 nyarán Nagybányára tette át székhelyét, ahol Garay is szívesen időzött.

91