Debreceni Boglárka (szerk.): Semmi mozdulat most. Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások (Budapest, 2010)

Fábri Anna: „de mi ez valósághoz képest…” Mikszáth a fotográfiáról, a fotográfia Mikszáthról

Abban a folyamatban, amelyben azután az újságírás a riport felé mozdult el, (s állapodott meg) szerepe lett neki magának is, aki 1879/80-ban cikksorozatokban számolt be a szegedi nagy árvíz és az újjáépítés eseményeiről, néhány év múlva pedig a képviselőház karzatáról (később a képviselői padsorokból) tudósította lapjának közönségét az ülésteremben történtekről. Ezekben az írásokban - különösen eleinte - gyakran használta a fénykép (különösen ha politikus-portrékat örökített meg) és a fotográfia szavakat műfaji megjelölésként. Több tárcájának egyenesen ez az alcíme, de olyan is akad, amelyet amerikai fotográfiának vagy moment-fotográfiának, azaz pil- lanafelvételnek nevez. Sokáig egy etnográfus vagy szociológus elkötelezettségével igényelte a „fotografálás”-t: a tünékeny jelen, de méginkább a vele együtt élő múlt megörökítését. Egy nekrológban pedig (1886-ban) majdhogynem megörökítési kötelezettséget emleget: megírandó regényeket sürget, amelyeknek az lenne a rendeltetésük, hogy „lefotografírozzák” a jövendő nemzedéknek a „kiveszőben levő régi urakat”.

A valódi fényképek ekkor már rég elindultak világhódító útjukon, a sokszorosítás megoldatlansága miatt azonban jobbára csak a magánélet tereibe törtek be. Az ezeket az időket megörökítő Mikszáth-írásokban is számos szerepben tűnnek fel: fotókat ajándékoznak egymásnak a szerelmesek, családtagok, nagy emberek tisztelőiknek (természetesen saját kezű aláírásukkal) nyújtják át vagy küldik el portréjukat, ismerősök és barátok képei töltik meg a szalonasztalokon elhelyezett albumokat (amelyekbe bepillantva a látogató fogalmat alkothat a család tényleges vagy vágyott társadalmi kapcsolatairól), hírességek és szép asszonyok, lányok és portrék, fényképek sorakoznak egyes pesti és kisvárosi kirakatokban is. De felfelbukkannak a közcélra alkalmazott fotók is: az a negyven válogatott fénykép, amellyel Magyarország a párizsi világkiállítás közönségét kívánja tájékoztatni a magyar női szépség mibenlétéről; vagy az átrajzolt, metszetbe transzponált fotók, amelyeken a sokszorosítás elterjedéséig az újságok (vagy műlapok) mutatták be a művészeti és közélet jeleseit.

Ha a 70-es évek legvégén meg is jelennek fényképek már a lapokban, sehol nincsenek még fényképtudósítások: a képek továbbításának gyorsasága messze elmarad a szövegétől. A világszerte érdeklődést keltő tiszaeszlári perről például folyamatosan táviratilag tudósítottak a nagyobb fővárosi és külföldi lapok munkatársai - köztük Mikszáth is -, 1883-ban; de a fényképbeszámolók a reprodukciós technika fejletlensége miatt egyelőre elmaradtak. Fotográfia után készült vagy eredeti rajzokkal, illetve metszetekkel elégítették ki a lapok a közönség kíváncsiságát.

5