Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
József Attiláról - Emlékezés József Attilára. Szalai Imre hagyatékából
Emlékezés József Attilára Skálái Imre hagyatékából S zalai Imre „literary gentleman” volt. Irodalmár, mondhatnánk magyarul, de az angol meghatározás tágasabb. Építészmérnök, akinek verseit a Magyar írás és más avantgarde-folyóiratok közük. Az ifjú Radnóti Miklós mentora és mindvégig hű barátja. A Balaton költője és — csak kevesen tudják — hivatott festője. A Vajda János Társaságról írt tanulmányával irodalomtörténészként is jeleskedik. ...Utolsó évében néhányszor asztala mellett ülhettem a rákospalotai nyugdíjasok házában. Gyenge fizikumára panaszkodott, és írói terveiről beszélt. Barátjáról és rokonáról, Lakatos Péter Pálról faggattam, valamint József Attiláról, akitől két dedikált könyvet is őrzött. Egyik A% istenek halnak, aeţ ember él című „tárgyi kritikai tanulmány Babits Mihály verseiről” — külön lenyomat A Toliból —, melyet „Szalai Imrének szeretettel” ajánlott a költő 1930 januárjában. Másik a Döntsd a tőkét, ne siránkozz ezt „igazbarátsággaí és szeretettel” dedikálta József Attila, 1931. március 28-án. Szalai József József Attiláról írott emlékezést hagyatékából közöljük. „Gyakran találkoztunk. A húszas években mindketten a Magyar írás munkatársai voltunk, később pedig beléptünk a Mimmébe — Magyar írók, Művészek és Műkedvelők Egyesülete —, ahol József Attila elszavalta „Nincsen apám, se anyám” kezdetű költeményét. Közös asztalunk volt a Japán kávéházban. Itt többnyire esztétikai kérdésekről vitatkoztunk. A vitában könnyen győzhettem volna, mert — gondolom, nem tartják szerénytelenségnek — foglalkozásom szerint is képzettebb voltam, s tíz évvel idősebb lévén, eleve több lehetőségem volt esztétikával foglakozni, mint a költőnek. Könnyen győzhettem volna tehát, de József Attila példátlan intuícióval rendelkezett, és — nem hagyta magát, nem nyugodott bele a vereségbe. Előfordult, hogy éjfél után egy óráig vitatkoztunk a kávéházban, majd hazakísért — közel laktam a Japánhoz — s még a kapuban is utánam kiáltott, hogy övé legyen az utolsó szó. Közismert, hogy a Balatoni íróhéten Nagy Lajos volt a szobatársa. Egy este a Balaton színéről vitatkoztak. — Kék, állította József Attila. — Zöld, — mondta Nagy Lajos. Nagy Lajos végül beadta a derekát, és elaludt. Arra ébredt, hogy Attila rázza a vállát; - Mégis neked van igazad. Kék a Balaton, de nem úgy, ahogyan te gondolod. Balatonról lévén szó, megemütem egy közös emlékünket. Révfülöpön, szűkebb hazámban Lakatos Péter Pál vincellérházában szoktam tölteni a nyarat. Lakatos — maga is költő — egyszer Attilát is meghívta. Kint a szabadban bográcsban főtt a halászlé, Lakatos nagyon értett ehhez. Attila igen élvezte a halászlét is, a főzés szertartását is. A főzéshez használt vaslábat ma a révfülöpi helytörténeti múzeum őrzi. Van kevésbé zavartalan emlékem is. Egyedül ültem egyszer a kávéházban, és valamit írtam. Láttam, hogy Attila is ott ül egy távok asztalnál, ugyancsak egyedül. Egyszercsak fölállt, odajött hozzám, tétován megállt, szeretett volna beszélgetni. Tudvalevő, hogy rettentően magányos volt, nagyon vágyott szeretette, együttérzésre. Odajött hozzám ez a nagyszerű poéta, és én, a jelentéktelen költőcske, nem tartóztattam, mert nem akartam, hogy megzavarjon. Bánatosan visszament az asztalához, és nekem, halála óta gyógyíthatatlan fájó sebem, hogy nem marasztaltam...” Magyar Nemzet, 1979. ápr. 11. 4.-163-
