Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Korszakok, korszakváltások Illyés Gyula költészetében (1920-1939)
„Nem az vagyok, akit kedvesem látsz rajtam! Ki itt áll: áll talpig álarcba takartan... Ezután sorjáznak ä költő önmardosó szemrehányásai: „Nem az én korom ez.” — „Nem ide jöttem én, nem ide indultam! / Valamit rámbíztak, amit elárultam.” - „Nem az én időm ez!” — „Nem az én országom ez a föld! Hazátok / Nem hazám! Nem enyém / Sem a ti istenetek, sem a ti királytok!” Kapkodva hátrál a „szolgák nyirkos honá”-ból: „Futnék vissza jajjal ahhoz aki küldött. / Már alig emlékszem ... Messze ritka füstöt / Ereget egy falu.” Igen, de ez az ifjúságától búcsúzó költő a ritkás füstöt most a nyomor szagaként érzékeli és — forradalmi hevülettel - Káin áldozata füstjeként. „Onnan jöttem.” - folytatódik a vallomás. „Fiatal arcomat szolga-mosolygásba / Rejtettem s ráégett, ráfagyott e lárva -” Le kéne az egész mostani világot tépni arca elől, hogy igazi valójában mutatkozhassék meg. A befejezésben, a csúcson, még egyszer összegez: „Most, hogy karok s ajtók nyílnának már felém S nevemen szolimák: félve nézek körém, Hallgatom riadtan megindult szívemet, Úgy fogom lüktető haragod, ifjúság Mint síma mosolyú merénylő a bombát — így bókolok néktek.”23 Eló'hang a Puszták népéhe^ Illyés a Sarjürendekben még feltételes módban fogalmazza meg jövő évei programját: „Futnék vissza jajjal ahhoz aki küldött.” Gyors egymásutánban megjelent három elbeszélő költeményében — Három öreg, 1931; Ifjúság, 1932; Hősökről beszélek, 1933 — már a gyermek- és ifjúkorában végzett mélyfúrásról, a múltba történő visszautazásáról, amelyet az emelkedett hangnem miatt akár zarándokúinak is minősíthetünk, kapunk költői képet, látleletet. Az első könyv a szerző kiadása, a második a Juhász Géza és Kardos László szerkesztette Új írók sorozatban jelent meg Debrecenben, míg a harmadik Kolozsvárott, a Korunk kiadásaként került forgalomba, rejtjelezetten, csupán a szerző monogramjával. Ezt a költeményt Babits Mihály esztergomi, előhegyi házának-kertjének vendégeként írta Illyés, mégsem jelenhetett meg a Nyugatban. Bizonyára azért, mert a pusztai cselédek földesurat károsító lopásait hőstettként beszéli el benne. A magyarországi első kiadás 1945-ben kelt előszavában maga Illyés jelenti ki, hogy műve „igazánból preludium; egy későbbi mű előjátéka és magva”.24 Ma már úgy látjuk, hogy a másik két költeménnyel mintegy triptichont alkotva együttesen képezik a Puszták népe magját, első — költői — megfogalmazását. Elgondolkoztató, hogy megírásuk éveiben a feudálkapitalista hatalom jobban tartott a lopás dicshimnuszától, mint a Tanácsköztársaság bukása utáni bujdoklást, a kakastollas üldözők előtti menekülést nagy művészi erővel bemutató Ifjúságtól. 231. h. 73 015076.1. 24 Illyés Gyula: Hősökről beszélek. Bp., 1945. 5.1.
