Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Móricz Zsigmond és „holdudvara” - A Magvető. Móricz Zsigmond kiadatlan könyvéről
A.% írás csodája Az élőszó azonban olyan, mint a vén cigány, mindennap egy új nótát felejt. Nem tudjuk, mi volt, mennyi volt, amit soha le nem írtak. Úgy tűnik fel, hogy csak a morzsák maradtak meg. ^ A betűvetés mesterségében kapta meg az ember azt a szerszámot és módot, amellyel halála után is csalhatatlanul és örök időkre fenn tudja tartani, amit megőrizni méltónak gondol. De még azonfelül azt is, amellyel ki tudja fejezni legtitkosabb érzéseit és legbonyolultabb gondolatait. írás nélkül nem tudott volna ily magasságba fejlődni sem a tudomány, sem a gyakorlati élet. Igaz azonban az is, hogy az írás sok fölösleget és meddő dolgot is eltör. A régi időktől csak azt kapjuk meg írásban, amit ők maguk nagyra becsültek: ma ellenben a statisztika még vagontételekben sem tudja megszámlálni annak a papírnak a mennyiségét, amit betűsokszorosításra használnak fel. Most derül ki, hogy csak detektívregényekre évente 310 vagon papírt használtak fel, s az utóbbi években átlag 36 millió ilyen füzetet nyomtattak és terjesztettek el a magyar nyelv mezőin. Ugyanakkor kétségbeesve számolgatjuk, hogy a magyar élet első három századából, a teljes Árpád-korból hány magyar szót ismerünk? Kérdés, hogy mi lesz ezeknek a 36 miihót kitevő füzeteknek a sorsa. Mert azt a néhány száz szót azt számon tartjuk, s minden szóból egész világot igyekszünk kiépíteni. Ellenben ebből a ponyvából semmi, de egyáltalán semmi sem marad meg, ne is maradjon. A benyomtatott papír száz és száz vagonjai újra odakerülnek, ahonnan vétettek, a szemétbe és nyersanyaggá válnak, még legjobb, ha a trágyában múlnak el és termékennyé teszik a mezőket. Az írás tehát maga még nem old meg semmit. A gondolat az, ami él és örökké hat. Csak a tiszta és nagy gondolatot tartja fenn az irodalom. irodalom A lelki élet kincsei az irodalomban gyűlnek fel. Ötvenhét évvel ezelőtt tanultam meg a betűvetést és az olvasást. Negyvenkét év óta csak az irodalomnak élek. De ma ugyanolyan tisztelet és meghatottság van bennem az irodalommal szemben, mint mikor legelőször a gyermekkoromban ráeszméltem erre a mindent megszentelő csodára. Az irodalom az emberiség egyetemes lelki működésének közössége. Az irodalomba nem kerülhet be, ami nem tiszta, nem magas és nem eléggé termékeny. Az kihull, mint a ponyva. Átfutó izgalmat kelt s elfelejtik. Annak legfeljebb az a haszna van, hogy felkelti az emberekben az érdeklődést a magasabb, jobb és értékesebb iránt. Maga az irodalom a befogadott anyagot is állandóan rostálja, s különösen számon tart mindenkit, aki minden másnál tökéletesebbet tudott kimondani. Hány miihó és hány millió ember született és halt meg ezer év alatt: s mily kevés azoknak a szellemeknek a száma, akikkel ma is el tudunk társalkodni írott műveiken át.-251-
