Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Móricz Zsigmond és „holdudvara” - Kassák és Móricz Zsigmond

ilyen hatalmas konjunktúrája a szakmának és az üzletnek, s az értesítő áttekintése után látnom kellett, hogy ebben a tohuvabohuban, ebben a halmozásban egyetlen hely nem jutott az évtizedekig nagyszerű bőséggel termelő Móricz Zsigmondnak.

Mi lehet ennek az oka? — kérdeztem csodálkozva és szomorúan.

A piac ma a legjobbat és legrosszabbat egyformán felvészi, nincs mértéket adó kritikánk, nincs tudatosan érzékeny olvasóközönségünk, s mégis a. legnagyobbak egyikét, a magyar prózaírás mesterét valamiféle láthatatlan erő háttérbe szorította. Mi lehet ez az erő? Ennyire nem szívesen látott versenytárs ma Móricz Zsigmond? Vagy ennyire nem lát benne üzletet a kiadó? Miért nem szólnak valamit az érdekében az úgynevezett népi írók, akik atyamesterüket kellene hogy tiszteljék benne, és miért nem nyomtatja ki a könyveit a. kiadó, aki élete egész munkásságát lefoglalta a maga üzleti számításaival?

Modem irodalmunkban nem volt még egy, a népiesekéhez hasonló, nyilvánvalóan hiú, mindenáron érvényesülni akaró csoportosulás. Minden irányzat fel akarta mutatni igazi vagy vélt őseit. Mindnyájunk előtt kétségtelen, hogy népieseink közveden őse Móricz Zsigmond, aki nemcsak az apának járó tiszteletet, de a mesteri piedesztált is kiérdemelné tőlük nagyszerű tájriportjaival, szociológiai megfigyeléseivel, szépprózájának tárgyi anyagával és nyelvi jellegzetességével. Vagy ebben az esetben is Freudnak van igaza: a fiatalság csak az apák kegyeden félretolásra árán érvényesülhet? A nagy rokonságból az egyetlen Németh László volt az, aki komolyabb méltatásban részesítette, s milyen érdekes, hogy a szerző munkásságából éppen ez a könyv kapott legkisebb visszhangot. Még emlékezem a szomorú őszi temetésre, aminek a közönség közül alig volt résztvevője, de ott gyülekeztek a népiesek, beszéltek, egyesek sírva búcsúztatták a halottat, aztán, akár azt is lehetne mondani, ráültek a frissen hangolt sírra, nehogy az elköltözőttnek könnyű legyen a föld.

Ezzel szemben mi történik Babits és Kosztolányi emlékével? Nem mintha érdemtelennek tartanám haláluk utáni sikerüket, de kell hogy gyanakvóvá tegyen ez a mindenáron való zsivajgás. Fel kell vetni a kérdést: vajon a népiesek miért éppen a város „ener- vált” idegzetű, „fanyar” hangú írói előtt hajtják meg lobogójukat? Mindehhez azonban semmi közöm nem lenne, ha ez a hódolat nem jelentené egyben Móricz Zsigmond félre- tolását, teremtő géniuszának elködösítését is. Ha szót emelek ez ellen a kétszínű játék ellen, azért teszem, mert úgy látom, kárára van egy nagyszerű írónk hírnevének és egész modem irodalmunknak.

És nem kisebb megrovást érdemel a kiadó, aki a hatalmas Móricz ouvre-ből semmit sem tart érdemesnek megjelentetni ma, mikor eltekintve a konjunktúrától, olyan új rétegekkel gazdagodott olvasóközönségünk, amely eddig legfeljebb, ha hírből ismerte az írót. Ez a kiadóvállalat hajtotta végre legkövetkezetesebben az „őrségváltást”, hangos szóval nemzeti és keresztény lett, s íme úgy akar tanúságot tenni hitvallása mellett, hogy éppen egyik kétségtelenül magyar és kétségtelenül keresztény írónkat állítja félre kiadványai sorozatából.

Felvetettem a kérdést, hátha válaszolnak az illetékesek.123

Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajosról.

Bp., 1987. PIM—Múzsák 99-130.

123 KM-an 586.-245-