Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Móricz Zsigmond és „holdudvara” - Kassák és Móricz Zsigmond

számára nyilvánvaló legyen: a kommunistákról van szó. Véletlen-e vagy tudatos Kassáknál ez az elbeszélés hangulatába tökéletesen illeszkedő utalás — nem tudjuk.

Olvassuk tovább a novellát. Az elbeszélő barátja bort küld a lengyeleknek, majd az őket üdvözlő tisztet átölelve zokogni kezd. Már ez epizód előtt — nemcsak a részegség bódulatában — hasonlónak, sőt azonosnak érezte sorukat a menekültekével: S gondold

csak meg, mi ketten, kik és micsodák vagyunk itt? Hol van a mi hazánk, és hol van a mi párunk? Kivert kutyáknak érzem magam ezen a szentestén. Kiszakadtam az akolból és Jézus nem váltott meg engem a keresztfán.”

Ilyen lelki történések után természetes, hogy a vadászatból semmi sem lesz, a két barát hazautazik. Kassák így zárja a novellát:

„Az állomás előtt néma kézszorítással búcsúztunk egymástól. O jobbra ment a villamosmegállóhoz, én balra tértem az utca túlsó oldalán lévő taxiállomás felé. Még egyszer utána fordultam barátomnak, púpos háttal, fáradtan szedte a lábait. Sajnáltam őt, és egyben örültem, hogy úgy ott kint a hegyen, mint most itt is, én sokkal jobban tartom magam. Igaz, hogy én még csak ötvenhat éves vagyok, s ő már ötvennyolc. Két év, és mennyivel közelebb van a százhoz, a bezárt kapuhoz, amelyet maholnap zajtalanul sarkig tár ki előttünk a halál.”

Nyilvánvaló, hogy a novella önéletrajzi jellegű. Kassák Lajos első felesége, Simon Jolán 1938. szeptember 26-án öngyilkos lett. A következő évben folyóirata, a Munka kényszerűen megszűnt. E világvégi hangulatban mi sem természetesebb, mint hogy sorsát hasonlónak látja a hazájukat vesztett lengyel menekültekével. A két barát nemcsak névtelen, de foglalkozásuk, társadalmi helyzetük sincs meghatározva. Az azonban biztos, hogy nem proletárok. Hanem polgárok. S ezt nem rosszallóan mondjuk.

Az elbeszélés hangulatát említettük nemrég. Kassák ekkoriban párhuzamot vont Móricz és Szomory között: „ha Móricz realista, úgy Szomory atmoszferikus író.”72 1940- ben a Kelet Népében ugyanezt állapítja meg akkori írói példaképéről, Márai Sándorról: „A modern magyar irodalomban talán ő az egyeden, akit jobb szó híján atmoszferikus írónak nevezhetnénk.” Kassák nagy empátiával szól Márairól Vendégjáték Bol^anóban című regénye kapcsán. A téma, Casanova életének egy epizódja alkalmat ad Márainak, hogy a szerelemről valljon (Kassák szerint erotikamentesen) — a bírálónak pedig, hogy sajátos olvasatát adja a Márai-jelenségnek.73 „Gondolom — írja —, némely emberi vonatkozásokban bármily távol is van tőlem ez az író, a mesterség határain belül nagyon is közelállónak érzem magamhoz, s nem jelent semmit, hogy más hangon szól, más fogásokkal él, és látszólag más eredményre jut, mint én. Hangszerelése, fogásai és eredményei különös emberi életformát mutatnak, tekintete tragikusan mélyreható, nyugtalansága nyugtalanító erejű, s az a szétömlő líra, amely műveinek állandó félhomályát és fanyar ízeit adja, mondhatnám, démonikus örvényléssel vonja hatáskörébe az olvasót.”

Móriczra nem hatott így Márai stílusa. Sőt! 1940. augusztus 3-án Németh László előtt valósággal mentegetődzik: „Márai? A dolog úgy van, hogy én nem ismerem. Én csak egy könyvét olvastam, s az nagyon tetszett: abban egy hentes nagybátyját rajzolja meg, s ez igen jóízű volt, valami önéletrajzi kotyogás. De különben sose tudtam olvasni, mert szóbősége túlhalad mindent. Igen, de jött Kassák, aki annyira komolyan vette, hogy még nem is láttam, hogy valaki előtt ennyire leborult volna. Azt mondtam, ez komoly. Vesz72 Kassák Lajos: Szomory Desyő. In: Csavargók, alkotók. 279.1.

73 Kassák Lajos: Márai Sándor. Kelet Népe, 1940. augusztus 1. 4—5.1.; uő: Csavargók, alkotók. 343-346.1.-234-