Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Móricz Zsigmond és „holdudvara” - Móricz Zsigmond és Hegedűs Lóránt barátságáról

2.

Kedves Lórántom Dec [ember] elsejére

Egy kész regényt kell szállítanom a Pesti Naplónak, egy kész darabot a Nemzeti Színháznak s egy kész filmforgatókönyvet egy mozivállalatnak. Azonfelül ez mind szóbeli tárgyalásokkal is jár s írni is kell a lapjaimnak: ezt mentségül hozom fel, hogy két egész napot késtem, hogy a Pesti Hírlap vasárnapi számában küldött nagyszerű üzenetedre válaszoljak.

Egész életemben olyan teljesen lefoglalt írói munkásságot folytatok, hogy egyáltalán semmi időm s energiám nem maradt a társadalmi-irodalom-akcióra. Világszemléleti távolságokon kívül ez az oka, hogy az én harminc írói évem úgy telt el, hogy egy napot sem szenteltem pl. az Akadémia meghódításának. Már amikor 1909-ben a Petőfi Társaság megválasztott tagnak, talán két-három ülésére mentem el összesen s többet soha. Később, mikor Négyessy László és Ferenczi Zoltán urak ferencjózsef kabátban vizitelnek el hozzám, hogy megkérjenek, hogy a Kisfaludy Társaság választását vissza ne utasítsam, kész örömmel fogadtam a választást, de egy ülésére sem mentem el a Társaságnak. Mikor Klebelsberg gróf megbízható követ útján felajánlotta, hogy a Corvin koszorúsok közé jelölt [!], a legnagyobb köszönettel lemondtam a kitüntetésről.

Nekem, Lórántom, nincs időm ilyen mellékvágányokon való szereplésre és munkálkodásra. Egész életemben felfokozott irodalmi munkásságban élek, az teljesen elég.

Pl. még most sem tudom, hogy az Akadémia hol, mikor, milyen címen foglalkozott annak az évkömek történelmi regényeivel, amelybe az én Erdélyem idő szerint beleesik. Még annyi időm sem volt, hogy megkérdezzem a szerkesztőségben az újságírókat. De, ha az Akadémia megtisztelt volna azzal, hogy velem is foglalkozik s mondjuk kitüntet egy előkelő ítélettel — akkor is zavarba jöttem volna, hogy most mit kell tennem.

Én már egy olyan írói generációhoz tartozom, amely kiesett az Akadémia és a rokon társaságok körzetéből. Én soha semmit nem írtam, hogy azzal koszorúra pályázzak. Én a közönség meghódítása és állandó foglalkoztatása égisze alatt dolgozom.

A múlt hetekben Szentesen voltam. Arról nem beszélek, hogy ebben a városban, ahol sohasem jártam, az egész intelligencia azonnal tudomást vett jelenlétemről, de kint voltam a határban s egy pusztai csárdában a csárdás kisasszony, amint megtudta, hogy kinek hívnak, azonnal a legnagyobb álmélkodással jött hozzám s felajánlott emlékül egy aratási búzakalászból font dísztárgyat a falról, a saját piros szalagjával átkötve.

Nekem ennek a paraszdánynak a köszöneté és elismerése nagyobb, mint a M. Tud. Akadémia minden kitüntetése. Én teljesen ki vagyok a Sorstól fizetve azzal, hogy ki vagyok. Ha mégsem említik a nevemet sem, a könyvem címét sem, a Nagygyűlés elé terjesztendő tanulmányukban, annak bizonyára egészen más oka van. Politikai, társadalmi, világnézeti különbségek ß]. De legyen szabad még arra is gondolni, hogy bizonyos fokig nálunk is „hors concours” jellege van az én irodalmi munkásságomnak.

Nem vádolom tehát őket s nem is jut eszembe keseregni, hogy nem aggatnak rám olyan kitüntetéseket, amiket nem kerestem. Nem érzem kisemmizettnek magamat.

Sőt, nekem teljesen elég, hogy ma is van egy Hegedűs Lóránt ebben a körben, aki ennyire s így ismer és megbecsül s megtisztel. Szeretet és hála.

A többit rábízom a jövendő Akadémiára, azokra a generációkra, akik a késő korokban jutnak be az Akadémiára s jóvá fogják tenni a maiak látszólagos közönyét. S ebben nincs semmi rekrimináció, panasz, keserűség, ez az egyéniségemből egészen hiányzik:-215-