Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Móricz Zsigmond és „holdudvara” - A Kelet Népe, 1935-1942. Bevezető

„Megközelíti az ezret azoknak a költőknek és íróknak a száma, akik eddig megtisz­teltek, e két év alatt, bizalmukkal” — üzeni Móricz a Kelet Népe Szerkesztői asztal-rovatában 1941. november 15-én. Minden jelentkezőből természetesen nem lett költő, de a Kelet Népében indult például Örvös Lajos, Móricz utolsó hónapjainak szinte egyetlen segítőtár­sa. S ki mindenkit gyámolított még Móricz Zsigmondi „Szegény Sümegi Tóth Tivadarnak ő volt az apja hosszú haldoklásában” — emlékezik Németh László.22 A tüdőbajban elhunyt költő több volt, mint ígéret. Megérdemelné, hogy kötetbe gyűjtsük verseit. Nekrológját Móricz írta a Kelet Népe utolsó számában. Illyés Gyulának a Kelet Népe 1940. április 1-jei száma „Három régi vers” főcím alatt közli Csend és Hasztalan című költeményeit. A harmadiknak üres a helye; a cenzúra törölte. A június 1-jei szám Illyés Mérleg című versével indul. Ez a vers másodközlés, először a Nyugatban jelent meg, 1938-ban. Vezércikké előlépve alkalmat adott a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének, hogy a mecenatúrát beszüntesse. 23 Benjámin László „Verje Isten...” című, 1940. február 1-jén megjelent versében olvasható a következő strófa: „Én nem vagyok olyan szolga, aki urát kirabolja; inkább volnék olyan szolga, ki az urát meggyilkolja.” Ugyanebben a számban folyik a vita a „Hagyd a politikát...” jelszóról. Móricz így, „hagyta” a politikát. A debreceni Gulyás Pált Móricz gyermekkorától ismerte, de csak a Kelet Népe- években fogadta barátjává. 1941. október 15-i — részben már idézett — szerkesztői üzenete így kezdődik: „Pálom, várom írásodat édesapádról.” Gulyás Pál még aznap megírta „Rajzpróba” című költeményét, amelyet „Móricz Zsigmondnak, a rajzok mesterének” ajánlott. December 1-jén Móricz ismét üzent Gulyás Pálnak: „Korrektúrát magam csiná­lom, s mihelyt elférünk, be is térünk. Szeretettel.” A következő számban megjelent a vers. Sinka István Simon Virág című, tematikailag a Balladáskönyv ciklusához tartozó verse 1940. március 15-én jelent meg a Kelet Népében. A vers Móricznak annyira tetszett, hogy antológiájába, a Magvetőbe is fölvette. Epilógus. Móricz Zsigmond, aki átvállalta Szabó Páltól a Kelet Népe adósságait, hősies erő­feszítéssel szerkesztette és adta ki a folyóiratot — regényei és másutt megjelent írásai hono­ráriumából. Az utolsó szám 1942. szeptember 1-jén jelent meg; három nap múlva Móricz Zsigmond is eltávozott a halhatadanságba. Gyűjteményünk közli az 1942. augusztus 1-jei számból Móricz Zsigmond Falukutatók című írását, amely kötetbe sorolva itt jelenik meg először. A Kelet Népét bemutató tanulmányt Móricz Zsigmond végrendelkezésnek is olvas­ható soraival zárjuk: „Most új apostolokra volna szükség. Ha a falukutatás befejezte áldott munkáját, el kell kezdődni a faluépítés gyakorlati munkásságának. Ezt azonban egy új gene­ráció fogja csak elindítani s végrehajtani.” A Kelet Népe, Bp., 1986. Kossuth, 5—12. 22 L. i. m. 60.1. 23 Móricz Virág: Ti\ év. II. köt. 260.1.-208-

Next

/
Oldalképek
Tartalom