Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Móricz Zsigmond és „holdudvara” - A Kelet Népe, 1935-1942. Bevezető
A Kelet Népe, 1935-1942 Bevezető 1935 szeptemberében három paraszti származású fiatal író - Barsi Dénes, Sinka István és Szabó Pál - új folyóirat kiadására szánta el magát. Az előzményekhez tartozik, hogy 1934- től mindhárman a Komádi és Vidéke munkatársai voltak, a hetilapot azonban Barsi egyik írása miatt betiltották. Ezután a Debrecenben megjelenő Tiszántúli Figyelő következett, amelynek szerkesztője, Bornemissza László hamarosan átengedte a csőd szélén álló folyóiratát — és hetvenöt előfizetőjét — Barsi Dénesnek. O és barátai, s ezt egybehangzóan állítják, Komádi mellett, a Sebes-Körös hídján határozták el, hogy az új folyóirat neve Kelet Népe lesz.1 Mindhárman bihar megyeiek. Legismertebb közülük Szabó Pál, neki a Független Kisgazdapárt révén jelentős politikai kapcsolatai vannak. Az induláshoz szükséges pénzt Barsi Dénes biztosította tanítói fizetéséből és felesége hozományából. O és Szabó Pál lettek a folyóirat első szerkesztői, később a vezetés fokozatosan átcsúszott Szabó Pál kezébe. A harmadik alapítóból, Sinka Istvánból nem lett szerkesztő, de huszonkilenc költeményével ő a folyóirat legtöbbet publikáló költője. A Kelet Népe a népi írói mozgalom sajátos terméke. Plebejusabb, mint a középosztály számára készülő Válasz, de ez sem kimondottan néplap. A falusi olvasókörök legfeljebb a szociáldemokrata Föld és Szabadság filléres számait tudták megvásárolni, a legszegényebbeknek a Kelet Népe kezdeti 60 filléres ára is sok volt. Nem ismerjük az előfizetők - nyolc év alatt gyakran változó — névsorát, csak feltételezhetjük, hogy a tiszántúli tanítók, református papok, szociális kérdések iránt nyitott vármegyei tisztviselők voltak első vásárlói. Szabó Pálék azonban országos jelentőségű folyóiratot akartak kiadni. Ez a határszéli kis faluból, Biharugráról nem sikerülhetett, ezért a szerkesztőség hamarosan Budapestre költözött (A Választ sem sikerült sokáig vidékről szerkeszteni-kiadni, pedig a jóval nagyobb vonzásterű Debrecenben indult.) Szabó Pál bizonyára a Független Kisgazda- párttal való „egybefonódás” (1937. november) előtt is felhasználta párkapcsolatait a lap terjesztésére. Megjegyezzük, hogy az író már 1933-ban megpróbálkozott a Németh László Tanújához hasonló, egymaga által írt folyóirat kiadásával, de az Övék a glória című „füzetsorozatnak” csak az első száma jelent meg. A 24 filléres füzet valóban népkönyvnek készült, de a megcélzott olvasókhoz nem jutott el. A Kelet Népének — de más folyóiratnak is — legnagyobb problémája a terjesztés volt. A Kelet Népét nyolc éven át előfizetői, egyes számainak megvásárlói és nem utolsósorban szerkesztői tartották fenn. A folyóirat parasztcentrikus, de már első számaitól kezdve hirdeti a munkásosztály felszabadításának és az egész társadalom demokratikus átalakulásának szükségességét. Hírt ad a népfrontos jellegű mozgalmakról, a Márciusi Frontról és a Tamási Áron kezdeményezésére Erdélyben létrejött Vásárhelyi Találkozóról. A Márciusi Frontot kezdetben — a kisgazdapárti periódus alatt — bírálja is, de később, a mozgalom felszámolása után, íróinak szinte egyeden fóruma lesz. Különösen áll ez a folyóirat utolsó, Móricz Zsigmond nevével fémjelzett korszakára. Erdei Ferenc, Darvas József, Illyés Gyula, Kovács Imre, Veres Péter írásai mellett a Kelet Népe közli Donáth Ferenc, Illés Ferenc, Földes Ferenc, Mód Aladár, Rézler Gyula munkásszociográfiáit és ] Sinka Erzsébet: A Kelet Népe 1935-1939. Magyar Könyvszemle, 1967/2. szám.-196-
