Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

József Attiláról - Kísérlet egy dedikáció megfejtésére

A két költő, a tizennyolc éves József Attila és a nála tizenegy évvel idősebb Tass József feltehetőleg már Balogh Vilma körében megismerkedett a Kékmadár szerkesztőségében. Az is lehet, hogy csak egymás költeményeit ismerték. Ebben az esetben valószínűleg József Attila kezdeményezte a személyes kapcsolatot.

Mint tudjuk, a Kékmadáda-m megjelent Lábadó Krisztus miatt az ifjú költőt vallás- gyalázás vádjával bíróság elé állították. Idézzük fel a per történetét a Párttörténeti Intézetben levő eredeti okmányok alapján.5

1924. január 18-án kelt Darvas detektív jelentése a Kékmadár című folyóiratban megjelent versről. 29-én Makón már ki is hallgatták a költőt — címét valószínűleg a szerkesztőségtől szerezték meg. A budapesti ügyészség vádirata 1924. április 10-re készült el. (Mulatságos tévedés: a költő számára a vádiratot először Óbudára akarták kézbesíteni, ugyanis korábbi címe, amelyet a bíróság ismert, Kálvin utca 14 volt — Makón. A vádiratot végül április 30-án vette át a címzett.) A vád ellen a költő beadványban tiltakozott; ez május 6-án érkezett a „bpesti kir. Büntető törvényszék nagys. Elnökéhez”. A vádtanács a költő érveit nem fogadta el, és július 10-re kitűzte a főtárgyalást. Ekkor már védője is volt az ifjú vádlottnak: Vámbéry Rusztem, akihez Lázár Vilmos vitte el József Attilát.6 Ö sem tudta megmenteni védencét; a bíróság nyolc hónapi fogházra és 200 000 Korona pénz- büntetésre ítélte. A költő és védője fellebbezett, ezért november 10-én sor került a fellebviteli főtárgyalásra, amely a fogházbüntetést egy hónapra mérsékelte, de a pénzbüntetést változadanul hagyta. József Attila bizonyára ismét fellebbezett, mert négy hónap múlva az ügy a kúriához került. Itt 1925. március 24-én a korábbi ítéleteket eltörölték, és a költőt felmentették. Ezen a tárgyaláson sem a költő, sem Vámbéry Rusztem nem jelent meg.

Vajon miért tartotta feleslegesnek a kúria előtti védekezést József Attila és a kiváló jogász Vámbéry? Feltételezésem szerint azért, mert már előzetes információjuk volt a költő felmentéséről. Informátoruk minden bizonnyal dr. Ederer József, a Kékmadár Tass József néven publikáló münkatársa volt. Úgy vélem, őt kereste fel József Attila 1924. november 10-e után, és kérte a számára súlyos kimenetelű perben a segítségét. Tass József — ha feltételezésem igaz — a háttérből hathatósan segítette költőtársát. Ennek természetesen nincs — nem is lehetett — írott dokumentuma, ha csak Tass József meg nem írta volna visszaemlékezés formájában, erről azonban nincs tudomásom.

Tass József kikövetkeztetett közbenjárása — úgy vélem — feloldja a rejtélyesnek tűnő dedikációt. Hátra van még a keltezés problémája. A Nem én kiáltok című verseskötet 1924 karácsonyára jelent meg. 1925. március 24-én mentette fel a költőt a kúria. 1926 januárjában József Attila Bécsben tartózkodott.7 Hogyan dedikálhatta mégis Budapesten az említett kötetet?

Három magyarázat kínálkozik - egyik sem teljesen meggyőző. Lehetséges, hogy már 1925 januárjában átadta a kötetet Tass Józsefnek - törleszteni kívánván „régi” adósságát —, s az 1926 egyszerű elírás. A második magyarázat szerint 1926 januárjában Bécsben találkozott Tass Józseffel (vagy egy hazainduló közös ismerőssel), s a segítség helyére

5 Pl Archívum 614. fond 1/1924-4736. A perirat 31 lapból áll. Vő. Rejtő István: József Attila perei. It 1952. 455—458.; Markovits Györgyi-Tóbiás Áron: A cenzúra árnyékában. Bp. 1966. 223—233. 1.; Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927. Bp., 1977. 29—35.1.

6 Lázár Vilmos: Emlékeim József Attiláról Vaioság, 1972. 10. sz. 12—13.

7 Bokor 1 .ászló: József Attila Bécsben. L. „Jöjj el szabadság!" Tanulmányok a magyar szpáalista irodalom történetéből. Bp., 1967. 2: 81-123.; Szabolcsi Miklós: i. m. 416-566. (Ugyanitt a korábbi irodalom bibliográfiája is.)-117-