Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
LUKÁCS GYÖRGYRŐL ÉS A VASÁRNAPI KÖRRŐL - Beszélgetés Hajós Edittel
Hajós: Nem, Lukácsnak, szegénynek vissza kellett jönnie, és bevonulnia. Én voltam a katonai szakértő' az egész társaságban, mert a hadseregben voltam. Mikor a háború kitört, hazajöttem, illetve már előbb. Mindig hazajöttem a szünidó're, de akkor végleg, mert az osztrák-magyar koxonának a svájci frankhoz való viszonya nem tette lehetó'vé, hogy maradjak. Kutatómunkát végeztem, és csak borravaló volt, amit fizettek, abból nem lehetett megélni. Vezér: Bemben be is fejezte az egyetemet? Hajós: Nem, Magyarországon. Vezér: Balázs Bélával Magyarországon élt házasságban. Ez volt az első' házassága? Hajós: Dehogyis, nem ez volt az elsó'. Vezér: Ki volt az elsőférje? Hajós: Az elsó'férjem egy ügyvéd volt. A bátyám nem akart tanulni, s akkor jó középosztálybeli szokás szerint kellett egy vó'. A prospektiv vó' az apámnak sok évig az irodájában dolgozott, amíg önállóvá tudta magát tenni. Minden hájjal megkent, nagyon ügyes ügyvéd volt, azonban egy egész más szociális rétegből, és én tizenhét éves koromban férjhez mentem hozzá. Vezér: Hogy hívták a férjét? Hajós: Bedó'nek. Tizenegy évvel volt idó'sebb nálam. Tudja-e, hogy mi volt a Folies Caprice?3 Hát ez volt a kedvenc színháza. Én a Max Reinhardt Szentivánéji álmára akartam menni, ó' pedig a Folies Cap- rice-ba. Ez nem volt egy jó házasság. Magyarországon azt mondták a gonosz nyelvek, hogy ez azért volt, mert a Szilágyi Dezsó' igazságügyminiszter agglegény volt. 1890-ben hozták a polgári házasságról szóló törvényt, amit én, mieló'tt férjhez mentem, nagyon gondosan elolvastam. 1908-ban beiratkoztam az egyetemre, akkor már leánynevemen. Vezér: Mikor ment Balázs Bélához férjhez? Hajós: Balázs Béla és Lukács György között nagyon különös viszony volt. Egymásra voltak úgyszólván szorulva, mert ugyanazért a célért harcoltak, viszont utálták egymást. Nem is lehetett másképp, olyan különböző' természetű emberek között, mint ez a kettő'. Lukács György 130