Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
BEVEZETŐ (Eörsi István)
Zelk Zoltán- és Haraszti Sándor-interjúk, továbbiak pedig, mint a Fenyő' Miksa-, Benedek Marcell-, Dienes Valéria-, Lukács György-, Lesznai Anna-, Gyomról Edit-, Cs. Szabó László- és Fábry Zoltán-interjúk, hiánypótló céllal kerültek a kötetbe, mert annak ellenére, hogy Vezér Erzsébet még életében publikálta őket, mára szinte hozzáférhetetlenné váltak. A szövegek stiláris értéke igen különböző. A nyilatkozók nagy része idős ember, és vannak köztük olyanok, akik több évtizedes emigráció után szólaltak meg magyarul. Az érthetőség és olvashatóság kedvéért olykor stilizálásra kényszerültem. Előfordult az is, hogy lényegtelen, érthetetlen szövegrészeket vagy ismétléseket kihúztam a szövegből. De a mondandó értelmét sehol sem módosítottam. Az eredeti szövegek - az itt közöltek, és a többiek is — megtekinthetők vagy meghallgatok a Petőfi Irodalmi Múzeumban. E könyvön dolgozva gyakran éreztem Vezér Erzsébet jelenlétét. Egy olyan ember jelenlétét, akiben a nemzeti kultúra imádata egybefont a demokratikus értékrend tiszteletével. Nálunk nemcsak irodalomtudósok között ritkaság az ilyen ember. Nagy örömöt okozott nekem szellemi társasága ebben az utolsó évben. Budapest, 2004. január 30. C. v r s/N. N 7