Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

BEVEZETŐ (Eörsi István)

Elcifszó

„Örsi István a Petőfi Múzeum ideiglenes, státus nélküli munkatársa a Dokumentációs Csoport vezetőjének, Vezér Erzsébetnek a javaslatára és közbenjárására 1964 tavasza óta végez anyaggyűjtői (= cédulázó) munkát, amelyet az Akadémia első osztálya finanszíroz a végzett munka arányában.” Ebből a spiclijelentésből, melynek szerzője — a Petőfi Múzeum egyik, akkortájt státusszal rendelkező munkatársa — később már hibátlanul írta nevemet, rekonstruálhatom, hogy 1964 tavaszán ismertem meg Vezér Erzsébetet, aki akkor már gőzerővel dolgozott a Múzeum hangtárának kiépítésén. Engem igen barátságosan fogadott, és ez legalább három okkal magyarázható: Ady-rajongó voltam, továbbá Lukács-tanítvány, és nem túl rég szabadult ’56-os rab. Néhány beszélgetés után már pontosan meg is tudta határozni, hogy milyen munkára vagyok a legalkalmasabb. „Pistikám — mondta —, maga viszi a cekkeremet a 7-es buszig, amikor bevásárlók.” így is lett. De azért néhány interjú előállításában is segédkeztem, és 1971 első hónapjaiban, amikor már régen nem tartoztam a Petőfi Múzeum kötelékébe, nekünk mondta vagy tíz folytatásban magnóra önéletrajzát a halálosan beteg Lukács György. Amikor először jártunk együtt nála, így köszöntötte Vezér Erzsébetet: „Nagyon örülök, hogy maga vállalkozik erre a munkára, mert a maga nevéhez fűződnek a legfontosabb könyvek, amelyek Magyarországon 1945 óta megjelentek.” Lukács az Ady-publicisztika kritikai kiadásának Vezér Erzsébet által szerkesztett köteteire gondolt, amelyek nemcsak az újonnan felfedezett és már ismert Ady-szövegek miatt, hanem a hozzájuk fűzött történelmileg és irodalomtörténetileg hihetetlenül árnyalt, alapos és mélyreható magyarázatok miatt is maradandó alkotások.

5