Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Dienes Valériával
denhova elvittek engemet vidékre, és mindenütt azt mondták nekem, hogy magyarázzam meg a feminizmust. Es én úgy magyaráztam meg a feminizmust, hogy kérem, nem azért kell minden jogot megadni a nőknek, mert ők olyanok, mint a férfiak, hanem azért, mert éppen nem olyanok, mint a férfiak. Mert éppen azt fogják megcsinálni, amit a férfiak nem csinálnak meg. Mert ha ugyanazt csinálnák, akkor minek még? Ezt mondtam én, és tudom, hogy nagy szimpátiával találkoztam. Emlékszem, hogy az eló'adásaim után mindig olyan osztatlan nagy szimpátia volt, és vádolták nekem sokszor az elöltem valókat, hogy miért mondanak azok olyanokat, hogy a nők is olyanok, mint a férfiak. Nagyon jól emlékszem erre az argumentumra. Dienes Gedeon: Aztán 1919 után mennünk kellett, akkor négy év kiesett és 23-ban jöttünk vissza. Vezér: Hol voltatok? Dienes Gedeon: Bécs, Nizza, Párizs. Dienes: Eló'ször Bécsben voltunk, aztán Nizzában. 1923-ban jöttünk haza. Vezér: Ha már a Halálfiairó/ beszéltünk az előbb, tetszik-e tudni, hogy ki lehetett a Hintás Gitta? Dienes: Gitta? Hát azt rólam mintázta. Én ugyan nem ismerek rá magamra, de mi ketten voltunk az Edit testvéremmel, és ellentétes emberek voltunk. Az apánk tényleg nem ugyanazt csinálta, ami ott mondva van, csak megtörtént ez az elválás, meg ezek a dolgok mind megtörténtek, és ott mind-mind csupa eleven emberek vannak, akiket én szóról-szóra ismertem, a Nelli nénit, meg a Nennét, meg az ő édesanyját, azt az édes, szép szomorú szemű Auróra nénit. Vezér: Szóval szintén szekszárdiak. Dienes: Mi szintén. Meg össze is voltunk rokonodva, meg gyerekkorunkban is együtt voltunk, össze-vissza voltak házasodva a nagyszüleink. Emlékszem, úgy tekintettük egymást, a családokban mint rokonokat. Az Auróra néni az anyámnak a legintimebb barátnője volt, és nagyon szerették egymást. Az a Nenne az ő ezüst hajával, az Ilonka néni, szintén egy olyan mindnyájunk által szeretett valaki volt és a Misiké, akivel a Séd-patakban játszottunk. Gyermekkori emlékeink abból az időből vannak, mikor a Misiké pici fiú volt, és nem sokat tudtunk 50
