Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

ADY ENDRÉRŐL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Dienes Valériával

Beszélgetés Dienes Valériával1

Kérdezők: Rába György és Vezér Erzsébet

Budapest, 1965. július

Vezér: Kérjük, mondja el emlékeit Babits Mihályról.

Dienes: Legtöbbet arról az időről tudok mondani, amikor ő A gólyakalifát írta, aminek akkor minden részletét külön felolvasta nekünk; azután, amikor készült Dante Poklának a fordítása. Akkor jelent meg a Herceg, hátha megjön a tél is! és akkor készült az, ami a Recitativ ban van. Abban az időben azért voltunk olyan sokat együtt, mert ő is ugyanabban az iskolában volt tanár, mint Dienes Pál. Gaál Mózes középiskolájában a tisztviselő-telepi gimnáziumban. Emlékszem, hogy ott nagyon nagy barátságot kötöttek Dienes Pállal, ők egymást hallatlanul jól megértették, nagyon megszerették egymást, és nagyon sokat voltunk együtt. Na most, hogy minél többet együtt lehessünk, mivel mind a ketten a közös konyhából étkeztünk, tehát a közös konyhából való ennivalónkat odahozattuk a mi lakásunkba a Villám utcába, és ott aztán minden nap együtt ebédelvén, ebéd után könnyű volt megint áttérni az irodalomra és mindenféle apró haszontalanságokra is. Nagyon sok kedves, vidám délutánt töltöttünk el így. Nekem a Mihály mindig egy többé-kevésbé megoldhatatlan ember volt. Azt hiszem különben, Mihály mindenkinek megoldhatatlan ember volt, elsősorban önmagának.

De bevezetésül azt mondom mindezekhez a dolgokhoz, hogy amikor az ember valakiről beszél, akkor egy kicsit mindig önmagát beszéli, mert mindig beletükröződik az, hogy ő maga hogyan visszhangzott arra az emberre, és ő maga hogyan látta azt az egyéniséget. így, ezzel a fenntartással mondom el mindazt, amit most mondok. És még valamit: az ilyen dolgokat, amiket így mondunk, azt jobb nem leírni. Egyszer Bergson azt mondta nekem egy beszélgetésben: „Amit az

35