Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Haraszti Sándorral

Abban az időben írta A szépasszony kocsisál, föl is említettem, hogy disznóság, meg is írtam róla többször a Korunkban, disznóság ez: az öreg otthagyta a régi frontot, átment a burzsoá oldalra, mocskos renegát és egyebeket, és fölvázoltam neki, hogy a mi mozgalmunknak, a mi politikánknak és a mi osztályunknak van csak jövője, és nagyon jól tenné, ha végleg szakítana a Nyugatlal és mindennel. Az öreg sokáig hallgatta-hallgatta az én igém hirdetését, csöndesen, szótlanul, engem már idegesített is, hogy miért nem mond ellent, vagy miért nem próbál valahogy velem vitába szállni. Hát végre meguntam én is, gondoltam fölösleges, már mindent elmondtam, amire az öreg megszólalt: „Pedig, édes fiam, olyan jó magyar arcod van.” Persze én rettenetesen fölháborodtam, mert abban az időben a sajtóban főleg azt terjesztették mindig, hogy a kommunista mozgalom zsidómozgalom, és hogy ehhez valójában a keresztény jó magyar népnek semmi köze. Azt hittem, hogy az öreg is ezt a tévhitet vallja, és föl voltam háborodva, hogy az öreg ilyen mulya és politikai hülye is, hogy elhiszi, hogy csak zsidók vallhatják ezt a hitet, és a keresztények, jó magyarok nem. Úgyhogy dühösen otthagytam az öreget, és többet aztán nem is írtam. Ez az én bajom volt egyébként, mert azt hiszem, jobb lett volna írni, mint otthagyni ólcet így.

A másik Móricz Zsigmond-emlékem a következő'. Azt hiszem, 1941-ben volt, amikor a szovjet-német megállapodás történt, ami itt nálunk is példátlan zavart okozott, még a kommunisták soraiban is. Addig a szovjet politika eme éles fordulatát sehogy sem tudták megmagyarázni, helyesebben ki-ki a maga módján próbálta magyarázni, hogy mi történt itt, hogy lehet az, hogy a náci párttal megegyezett a Szovjetunió kormánya, azzal a náci párttal, amelyet Európa és a világ veszedelmének tartottunk és a legreakciósabb, legagresszívebb proletárellenes és kommunistaellenes csoportnak. Zsiga bácsi akkor a Bajcsy Zsilinszky úton2 ment a Nyugati felé egy bottal és egy szatyorral a kezében. Én szembetalálkoztam vele, és illő módon köszöntöttem. Az öreg fölismert, megállított, és azt mondja nekem: „Te, fiam, hát magyarázd meg nekem, mi történt?” Én elkezdtem neki magyarázni a magam módján, persze. Nem emlékszem, milyen érvekkel

278