Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)
JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Zelk Zoltánnal
Zelk: Nem tudok erről. Azt tudom, hogy pályája elején - és még utána is néhány esztendeig —, kevéssé becsülték. Bálint György sokra tartotta. Egy alkalommal Babits Mihály később Baumgarten-jutalmat — nem díjat —, adott Radnóti Miklósnak. Babits Mihály egyik jegyzetében a Nyugatban egy kalap alá vette Radnóti Miklóst Sértő Kálmánnal, megírta, hogy mi minden nem tetszik neki a fiatal Radnóti költészetében/’ De úgy tudom, később már megváltozott Babits véleménye, s egy kicsit Bálint György noszogatására is jobban felfigyelt Radnóti költészetére. Nincs emlékem arról, hogy József Attila mennyire szerette vagy nem szerette volna. Ennek semmi jelét nem adta. József Attila kortársai közül legtöbbre Erdélyi Józsefet, Illyés Gyulát tartotta. Éppen a Strakánál eltöltött estén megmondta Szabó Lőrincnek, hogy az akkor frissiben megjelent Te meg a világ című kötete mennyire tetszik neki, sokra tartja, de valahogy ezt úgy mondta el József Attila, hogy az érzékeny Szabó Lőrincet ingerelte, elhárította magától a dolgot, majdnem olyasmit is mondott, hogy hagyjon kérem békében. Vezér: Kas István, Radnóti és Zelk, ez a hármas szoros baráti kör volt, afféle irodalmi szövetség? Zelk: A kezdetétől máig tartó barátság ez Vas Istvánnal, bár majdnem négy esztendővel fiatalabb nálam, én két vagy három esztendővel előbb indultam írásokkal. Mindketten elpártoltunk a kassáki avantgárdtól, és elkezdtünk kötött formában hagyományos verseket írni. Radnóti Miklós és Vas István között nagyon szoros barátság volt, irodalmi együttműködés is, aminek nagyszerű emlékét őrzi a közösen készült, mindmáig a legjobb magyar Apollinaire-kötet. Radnóti írt bírálatot10 az első verseskönyvemről, egy Kortárs11 című egyszer vagy kétszer megjelent irodalmi folyóiratba. A bírálatát nem tudom pirulás nélkül említeni ma sem, olyan érthetetlen elragadtatással és agyondicsérve írt rólam, erról a huszonnégy versről. Vezér: Már csak egyet mondjon meg: milyen volt a viszonyuk a Nyugathoz, hogyan vélekedtek a Nyugatró/? Nem érezték magukhoz közel állónak? Vas például azt hiszem, elég közeli barátságban volt Babitsosai. Zelk: Éppen az ellenkezője az igaz. Vas István számára, de a Radnóti Miklós számára és az én számomra is a megjelenés igazi öröme a 268