Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Zelk Zoltánnal

utcába. Egy azóta lebontott jellegzetes proletárházban lakott Kassák Lajos édesanyja, a legszebb nevű nők egyike, mert a leányneve Iste­nes Erzsébet volt. Két udvarra néző szobájuk volt, egy konyha. Egyik szobában lakott egy lányunokája a Kassák néninek bank-altiszt férjé­vel, a másik szobából kitessékelte az ágyrajárókat, mert a fia megér­kezett Bécsből. A Dokumentum szerkesztősége ebben a Sziget utcai udvari szobában volt, amelyikben 1926—1927-ben még petróleum- lámpa világított. Vezér: Mesélne még Kassákkal való első találkozásról és a Dokumentumró/? Zelk: A Dokumentum szerintem a legjobb magyar avantgárd folyóirat volt. De nem ez volt az első' találkozásom Kassák Lajossal. Még tizen­kilenc éves koromban, amikor az Európa kávéházban telefonos vol­tam, napi három pengős fizetésemből félreraktam annyit, hogy meglá­togassam Bécsben Kassák Lajost. Egy szatmárnémeti unokabátyám helyettesített akkor a kávéházban mint telefonos. Én egyetlen szót sem tudtam németül, de valahogy eljutottam az Amalienstrasse-ba, ahol Kassák lakott. Déli egy óra lehetett, Kassák még a paplan alatt feküdt, olyan volt a feje, amilyennek Tihanyi festményén megismer­tem; valaki egyszer egy versben írta róla, hosszú haja alatt már kopa­szodik a feje. Kassák rögtön rám támadt, rám, a néhány héttel koráb­ban még Szatmáron élt kisfiúra, s szinte felelősségre vont a magyar irodalom helyzetéért, hogy mi van Budapesten. Nem azt kérdezte, hogy mit csinál Osvát, mit csinál Karinthy, mit csinál Babits, hanem azt kérdezte: mit csinálnak maguk ott Pesten? Paprikás krumplit ebé­deltünk, ez volt a mindennapi menü abban az időben Kassákéknál, vasárnap kolbász is volt benne. Ebéd után Kassák bement az Atlantis kávéházba, ami az emigránsok tanyája volt, magával vitt engem is. Nagyon megilletődötten néztem ott az embereket, Garbait, Kunffyt, Fényes Lászlót. Ott találkoztam másodszor életemben az akkor már Bécsben élő József Attilával. József Attila már akkor is makacs és hajthatatlan és meggyőzhetetlen vitatkozó volt, mint később is, egész életében. Egy vörös hajú, nálunk idősebb fiatalemberrel vitatko­zott arról, hogy mi a honvágy, s az a fiatalember olyan gyönyörűen fogalmazta meg, nem volt költészet nélkül való ez a megfogalmazás, 257

Next

/
Oldalképek
Tartalom