Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

JÓZSEF ATTILÁRÓL ÉS NEMZEDÉKÉRŐL - Beszélgetés Zelk Zoltánnal

Beszélgetés Zelk Zoltánnal

(Részletek)

Kérdező: Vezér Erzsébet

Szigliget, 1970. október 18. és 31.

Vezér: Mikor feljött Budapestre 1925 nyarán, milyen Budapestet talált, milyen atmoszférát, kikkel találkozott?

Zelk: Akkor már megjelent egy versem1 a 365 című folyóiratban, amit szerkesztőként Tamás Aladár jegyzett, de valójában a bécsi Mának egyik Budapesten megjelent száma volt, melyet Kassák szerkesztett. Ki akarták próbálni a hazai hangulatot, a lap fogadtatását. Puhatolózás volt, hogy hogyan fogadnák az emigrációból hazajövő' Kassákot. Valójában semmi visszhangja nem volt, ami nem kisebbíti az avantgárd jelentőségét. Lapot szerkesztett, könyvet adott ki közönség nélkül, de ezek a folyóiratok és könyvek később mégis hőskorrá váltak a szellemi életben. Ehhez egy olyan formátumú ember kellett, mint Kassák Lajos. 0 volt a nagy magyar avantgárd vezére és tábora egy személyben. Akkor jöttem Budapestre, mert azt hittem, ha megjelent egy versem, akkor már költő’ vagyok és meg is élhetek ebből. Följöttem Szatmárnémetiből, ami akkor is Romániához tartozott és unokanővéremnek Kertész utcai lakásában szálltam meg, ahol pincér férjével és egy- vagy kétéves kislányával lakott.

Falragaszokon láttam, hogy Szabó Dezső előadást tart a régi képviselőházban. Izgatottan elmentem. Nagy hatást tett rám ez a rendkívül színes, érdekes ember. Tizennyolc éves lelkemre és elmémre hatott az, hogy ez olyan író, aki kitűnő szónok, és zamatosán és dörgő hangon beszél — ezzel hatott leginkább a közönségre —, de ugyanakkor taszított is. Rendkívül ellenszenves volt, amikor a főleg egyetemista hallgatókból összeverődött közönséggel közölte, hogy sokkal nagyobb író, mint Gorkij és bárki más. Az előadás vége előtt két nó' lábujjhegyen ki akart osonni a teremből, de észrevette Őket, és a kö255