Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

LUKÁCS GYÖRGYRŐL ÉS A VASÁRNAPI KÖRRŐL - Beszélgetés Lesznai Annával

Akkor jelent meg a Nyugat egyik legelső számában a Csend5 és én említettem Hatvány Lacinak — a Lajosnak, akit a családban Lacinak neveztünk hogy nagyon szerettem ezt a mesét. Azt mondta: „Ügy? Hát ezt a fiút megszerzem neked.” Mire két-három nap múlva becsengetett hozzám egy kis alacsony ember nagy, fekete kucsmában. Azt hiszem, hogy akkor nyár volt. Prémkucsmában jött. Aztán elkezdtünk beszélgetni, és öt perc múlva megegyeztünk mindenben, ami a költészetről szólt. Igazán olyan egyforma véleményünk volt, ugyanazokat a költőket szerettük, Adyt és Jammes-t is, és mást is, közösen, és eztán, ez az egész csoda és mágia és mesevilág teljesen közös volt köztünk. 0 mindig azt mondta, hogy a mese az emberiség köztulajdona, és meséket nem kell költeni, hanem az ember kinyújtja a kezét, és kifogja őket a levegőből. Es aztán fogdostuk is együtt, és én gyakran mondtam valamit: „Ezt változtasd meg, vagy csináld másképp” — és ő megtette, vagy azt mondta: „Ez nem baj, ez úgyis közös tulajdon volt, már mielőtt megírtuk.” És sok ilyen mesét írtunk meg együtt.

Hát meséltünk is órák hosszát. Órák hosszát, vagy ő kezdte vagy én, és akkor a másik folytatta. És néha reggelig meséltünk így egymásnak és másoknak. Nagyon szép időket töltöttünk együtt, és azért szerettem őt, mert egy teljesen, nem is tudom kifejezni másképp, egy teljesen ártatlan ember volt. Ez nem azt jelenti, hogy nem ártott nagyon sokat véletlenül, úgy, mint egy... egy labda, ha gumi, ugye, nekigurulhat egy porcelánnak és eltörheti, hát ez előfordulhat; vagy egy futball-labda még többet árthat, de ő inkább futball-labda volt, olyan kemény, erős labda. Mint egy gyerek, hiú volt, de a hiúság mindig a jó emberek tulajdonsága, a gőg a rossz embereké, és a hiúság a jó embereké. „Szeretném, ha szeretnének” ember volt, és mindig jóakarattal és jóindulattal viseltetett mindenki iránt. Hát ez volt a barátságunk alapja, ugye. Sokat járt nálunk falun, szóval fiatalkorom legjobb barátja volt.

Vezér: Kik voltak nálad Körtvélyesen gyakrabban? Kik jártak le oda?

Lesznai: Hát az a különös, hogy inkább festők jártak, mint írók, legalábbis a festőkre jobban emlékezem. A tiszteletre méltó, idős festők közül Rippl-Rónai volt a legkiválóbb. Tanított is engem csak úgy ba168