Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

LUKÁCS GYÖRGYRŐL ÉS A VASÁRNAPI KÖRRŐL - Beszélgetés Lesznai Annával

dedikált kötetet, ugye, amiben a töredékes betűk voltak, de ez már nincs meg, mert mikor menekülni kellett, a többi Ady-kötettől ez külön volt, és nem vittem magammal, most egy dedikálatlan van.

Vezér: Még egy dedikáció történetét szeretném, ha elmondanád.

Lesznai: Melyiket?

Vezér: Abban a nagyon szép cikkben, amit Sinkó Ervin írt rólad, abban említi az Ifjú karok kikötője című versciklusát.

Lesznai: Igen.

Vezér: Es az is benne van, hogy Ady nagyon tűrhetetlenül nyeglén dedikálta.

Lesznai: Hát az nem helyes.

Vezér: Kétségtelenül modoros volt, ez igaz, de ami ennek a története, az is nagyon érdekes.

Lesznai: Hogy a korrekt szó...?

Vezér: Igen.

Lesznai: Hát én mindig, mindig raccsoltam, és borzasztóan kinevettek, mert azt mondták, hogy ez affektáció. Nem tudtam, ma se tudom az r betűt kimondani, még kevésbé, mint akkor. Es hát a kedvenc szavam volt: a korrekt; mert mind a bátyám, mind a fiam jogász volt és azt a szót gyakran használták, hogy valami korrekt vagy nem korrekt dolog. És hát a korrekt szót fölkaptam, és használtam. És azért csúszott bele ez a szó, hogy korrekt az ajánlásba. Szóval ennek egy kis anekdotikus története van.

Vezér: Téged Korrekt Amálnak hívtak.

Lesznai: Korrekt, igen, korrekt Amálnak csúfoltak mindig. Sok apró emlékem van még, például én soha nem értettem a ’danes’ szót, ez is olyan furcsa emlék. Sose hallottam ezt a szót, és bár nagyon sokat lapozgattam Szinnyei Névszótárát — Osvát szerint, azt hiszem, egy kicsit túl sokat — és adoptáltam azokat a szavakat, amiket én nagyon megszerettem, de erre a szóra nem találtam rá. És egyszer, mikor nála voltam látogatóban, ő öltözködött és kért, hogy forduljak meg. Hát kinéztem az ablakon — ő különösen gyakran használta a dancs szót a verseiben —, és ott volt egy fűszeres, Dancs János. Akkor tudtam meg,

164