Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk (Budapest, 2004)

LUKÁCS GYÖRGYRŐL ÉS A VASÁRNAPI KÖRRŐL - Beszélgetés Hajós Edittel

a Belvárosban, és láttam egy embert, na, gondoltam, ez Jánossy Lajcsi, egész úgy néz ki, mint a Jánossy Lajcsi.

Vezér: Nincs még egy olyan.

Hajós: Egy szép napon csengetnek, kimegyek, és ott áll egy férfi, úgy negyven körüli, aki egész úgy nézett ki, mint a Lajcsi, azzal a csücsörített szájjal. Jött, hogy elvigyen engem Dublinba, hogy a családját megmutassa.

Vezér: Akkor ő még itthon volt.

Hajós: Nem volt emigrációban, ő tanár volt. Egy kutatóintézetnek volt az igazgatója. Nagyon jó helyzetben volt ő itt. Nem tudom, hogy milyenben van most Magyarországon? (...)

Él még Gero?

Vezér: Igen.

Hajós: Azt mondták nekem, hogy...

Vezér: Nagyon jó nyugdíja van.

Hajós: Sok vér szárad a kezéhez, többek között a Karikás Fricié, akit nagyon szerettem.

Vezér: Az is kedves, aranyos ember volt, mindenki azt mondja.

Hajós: Igen. Hanem neki az volt a betegsége, ami nagyon ritka, hogy ő rögtön vezér lett, ahova ment. Ha valahol megtelepedett, akkor egy év múlva már őhozzá mentek tanácsért. Franciaországban, egy bányászfaluban, ami tiszta magyar volt, még a házassági ügyeket is ő elé hozták. Akkor hozott egy diktátumot, hogy a bányászoknak a hét végét a családdal kell tölteniük, és nem lehet kifogás, hogy pártmunkát végeznek, mert szombat, vasárnap nincs pártmunka. Erre jól emlékszem, mert a Karikás Frici sokat volt nálam. Őneki volt egy tulajdonsága, ami kommunistáknál nagyon ritka: nem volt kontár, aki azért haragszik a világra, mert o kontár. Csinált nekem egy tökéletes levélsúlyt. Ez egy kézzel reszelt kocka volt, amelyik a hegyén állt, és azon volt egy gömb, ami a másik felén állt a kockának. Nem voltam rest egy mikrométert tenni rá. És a Bozsó Dani is, aki barátja volt, őt is megölték Oroszországban. Mind a ketten székelyek voltak. Frici apja magyar volt, székely, aki román templomokban ikonokat festett, de a

152