Nagy Csaba (szerk.): Párizstól Pocsolyavárosig. Bölöni György és Itóka levélnaplója, 1906-1912 (Budapest, 2005)

Levelek

más szerepben. Én nem tudom eltűrni, hogy valaki kikopogtassa a lelkedet, átgyúrja, meghamisítsa, átváltoztassa, mert ez lesz a vége az egész dolognak. A látogatások Anatole France-nál, a kiadójánál, barátainál, a vele való állandó érintkezés mind letaszítottak engem onnan, ahol eddig állottam. Ahelyett, hogy érzéseidről írtál volna, dolgaidról szépen, simán, mindég sorra jöttek az Anatole France dolgok, melyekkel már torkig vagyok.

Ahelyett, hogy megcsináltad volna magadnak a pozíciódat egy magyar lapnál, hogy adjon kenyeret, s én nap nap után segítségedre voltam, rád feküdt ennek az embernek a közelsége, s elvonta, határozottan elvonta tőlem az érdeklődésedet, figyelmedet, gondolataidat, szeretetedet. Elherdált, szomorú levelek számolnak be nekem Anatole France-ról. Ebből látom, hogy mennyire leköt s mennyire nem vagy már úgy az enyém, amint voltál s kellene lenned. Én pedig nem akarom eltűrni, hogy ez az öreg ember a jóságával, szeretetével, talán egyéb érzésekkel, vágyakkal közeledik feléd, s oda álljon továbbra is közénk. Legyen elég erőd: válassz a te furcsa, limonádés barátságod, Anatole France-os regényed s én közöttem.

Párizs, március 13.

Értem féltékenységedet, de félre nem magyarázom, de fáj mégis nagyon. Mert tőled most nem ezt vártam. Tudod, beteg voltam, tudod, Párizs egészségtelen az árvíz után. Anatole France meglátta és megértette ezt a rettenetes helyzetet, és hogy életemet megmentse, azért visz el utazni Olaszországba, amit különben doktora tanácsolt, mert köhögök és lázak borzongatnak. De mai két leveled után Párizsban maradnék mégis, mert olyan fáradt, kimerült vagyok, hogy legszívesebben meghalni szeretnék. Hanem most már késő: a jegyeink megvannak, és becsomagolt a kis úti pakkom, így bánni mégsem szabad azzal, aki jótevőm és becsületesen, őszintén a javamat akarja. Kérlek, próbálj megérteni és bízzál jobban bennem. Ez a kis féltékenykedésed igazán nem méltó a mi érzéseinkhez. Bocsáss meg, hogy segíteni akarok magamon. Anatole France társaságában visszatér az egészségem és a munkakedvem, és neki is jót teszek csendes, hallgatag (immár csak látszólagos) nyugalmammal. De vedd e sok bajomhoz még azt a mérhetetlen fájdalmat is, amit a fiam okozott, és azt, hogy érzem jönni az öregséget. Te elfelejtetted azokat a sebeket, amiket fiatalon bátran nyomtál a lelkemre. Engem még mindig égetnek. Sokszor kacagtam melletted, mikor gyilkolt a fájdalom. Aztán Bandi és Léda asszony, akik sajnáltak tégedet, mert én szeretlek. Gondolj csak vissza sok mindenre, és meglátod, megértesz jobban engemet.

Kedden reggel indulunk csak, és vonaton, nem hajón, mert Dr. Couchoud félti bomlott idegeimet a tengeri úttól.

85