Nagy Csaba (szerk.): Párizstól Pocsolyavárosig. Bölöni György és Itóka levélnaplója, 1906-1912 (Budapest, 2005)

Levelek

Bp., augusztus 13. Bandit várjuk mára vagy holnapra. Még nem jelentkezett a gonosz. Hallom különben, hogy jól megegészségesedett Kolozsvárt, de megcsalta a doktorát, Lukácsot. Mikor az Pesten járt, nagy mulatozások történtek titokban Bandival Kolozsvárott. Fiume, augusztus 15. Bandi - hiszen maga pontosan vonatra tette - pontosan megérkezett. Az öreg Ré­vésszel együtt vártuk, s vele voltam másnap is, jó kedvvel és jó hangulatban. Azért megfiatalította a kolozsvári kúra, és nyugodtabbá tette az embert. Pompásan marja azért az embereit. Kell neki, s jól mulatok rajta, hogy szédülnek attól, amiket mond nekik. Gondolom, itt találja még, nem megy olyan villámgyorsan a pénzkeresés sem, hogy pár nap alatt elillanhasson. Az öreg Révész nagy dolgok előtt áll: dramaturgja lett Nagy Endre új színházá­nak229 (kis modem, intim színház intellektuális emberek és munkások számára). Olyan jó, aranyszívű ember: már protestál előre francia drámák fordításaira. Bp., augusztus 17. Tegnap reggel jöttem meg Lovranából. Ma ismét láttam Belzebubot, s este vele leszek. Pénzt szedeget fel, s talán már csütörtökön útban is lesz Svájc felé. Az Egyetértéssel a dolgom csaknem egészen kész: kritikát írok nekik képekről, s később állandó munkatársuk leszek. Emellett megtarthatom, gondolom, a Magyar Nemzetet is. Bp., augusztus 20. Bandi tegnap utazott el Svájcba. Azóta ott is van már Léda asszonynál, s kedvükre kiveszekedhetik magukat. Eddig csak levélben és táviratban tették. Bp., szeptember 23. Bandit tegnap este vonatra tettem: pár napra vidékre megy, az édesanyjához, s jön vissza megint, és kezd hozzá a vidéki kőrútjához. Rettentő nagy turista lett Svájc­ban: megszerette a természetet, észrevette, hogy tud az is adni az embernek szép­ségeket, de nem lesz nála ez az érzés maradandó. Nem tudom, olyan csúnyán végzi az érvényesülését: nem tudom szeretni érte. 229 Nagy Endre 1908-ban alapította a Modem Színpadot, ahol Adyé mellett a Nyugat több írójának néhány művét is bemutatta. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom