Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Jákfalvi Magdolna: A patikus létrája Szép Ernő színházkulturális emlékezete

A patikus létrája

Szép Ernő színházkulturális

emlékezete

/

Jákfalvi Magdolna

Ascher Tamás kaposvári diplomarendezése 1972-ben kirobbanó siker lett Budapesten. Az előadás enigmatikus képe egy létrán egyensúlyozó fiatalember, aki a szuffita felé meredve, kicsit a munkahídnak beszélve szónokol. Szép Ernő a magyar drámatörténet legszebbnek tartott szerelmes monológját egy létrán le-fel rohangáló fiatalemberre írta,1 s Ascher erre a létrára épített egy színpadi mozgásaiban is rendre felfelé nyújtózó előadást. Szép Ernő színházi újrafelfedezését ehhez a diploma-előadáshoz társítja a színháztörténet-írás, ennek lépéseit követem írásomban.

Szép Ernő az első háború utáni fergeteges magyar színházi közélet sikeres és elismert alkotója. Színházi szövegei azonnal színpadra kerülnek, Kolozsvártól Budapesten át Bécsig biztos

1 Füst Milán 1920-as kritikája alapján induló elemzés. Nyugat 1920. „A második felvonásban a patikus nejének éjjel megfájdul a foga s felkelti a segédet, adna néki cseppeket. A férj valahol mulat. - Az asszony jajgat - s a segéd: egyedül, - végre egyedül egy szép, fiatal asszonnyal az éjszakában, - rajongani kezd. A létrán lovagolva keresi az orvosságot - s hirtelenül a legmagasabb hangon kezdi. A szituáció irreális. A líra váratlan, erőteljes beáramlása, - az írónak ez a kissé ökonomiátlan merészsége - meg is riaszt egy kissé, talán el is idegenít, - ámde elfelejted ezt, mert e tragikomikus, groteszk jelenetből fejlődik a darab legértékesebb jelenete. Ez volt a pillanat, mikor mindenki nagyon odafigyelt és elkomolyodott.”

140 / Jákfalvi Magdolna