Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Rákai Orsolya: Empátia, idegenség és „szép(er)nőség” A testek narratív megalkotása a Lila akácban
hanem materiális valóságnak is tekinthető - ez a beágyazódás, a kontextuális elemek történetbe emelődése viszont már narratívakért olvasható. Az így felfogott narratíva azonban csak akkor tudja feltárni extratextuális elemeit, ha képesek vagyunk saját elemzői kiindulópontunkat már eleve interakciókért értelmezni, a szerző-szöveg-olvasó viszonyt pedig egyfajta korporális narratív hermeneutika irányába elmozdítani3. A test így soha nem statikus tárgyként, hanem dinamikus folyamatként jelenik meg, viszonyok, interakciók, térbeli mozgások során rajzolódik ki és rajzolódik újra meg újra át előttünk (és általunk) - nem leírásként, hanem az elbeszélést alapjaiban szervező testesülésként ragadható meg, melynek különböző mintái és markerei lehetnek. Ez a megközelítésmód történetileg és társadalmilag is dinamizálja az értelmezés folyamatát, ugyanakkor szövegközeiben tud maradni, és a narratológia keretein belül tud kezelni, aktualizálni olyan identitáspolitikai kérdéseket, mint a társadalmi nemhez, osztályhoz, fajhoz, etnikumhoz, nemzethez tartozás diszkurzív követelményei és következményei. A narratológia hermeneutika felé való elmozdítása egy másik, lényegében kritikai, vagy még inkább kritikatörténeti szempontot is középpontba emel, s ezért irodalomtörténeti módszerként különösen izgalmasnak tűnik: segítségével megfigyelhetjük „miért azok a történetek lesznek fontosak, miért azokról a bizonyos szövegekről írunk”, illetve hogy „a történetek hogyan válnak jelentőssé az olvasók számára”.4 Punday úgy véli, hogy egy narratíva cselekményét, helyszíneit, térszerkezetét nagymértékben meghatározza, hogyan vélekedik az adott társadalom, illetve kultúra (bár talán szerencsésebb lenne kulturális közeget mondani) a testről, de ugyanez az összefüggés befolyásolja a szerző-szö3 Uo., 109. 4 Uo. Empátia, idegenség és „szép(er)nőség” / 53