Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Varga Kinga: Szép Ernő a mai magyar színházi gyakorlatban
színpadi jelenlétét illetően.32 Azonban hiába elismerő a kritikai fogadtatás,33 az Aranyórát a fellelhető adatok alapján azóta nem mutatták be újra. A kánonbővítés következő kísérlete a Háromlevelű lóhere, és a darab 1993-as, miskolci bemutatója volt. Az Ádámcsutka című regényből a szerző készített ilyen címmel dramatizált változatot (hasonlóan a Lila akáchoz). Az ősbemutató után, egy hangjátékot leszámítva,34 ötvenhat évet kellett várni az újabb bemutatóra. 2002-ben Ádámcsutka címen az Új Színház is bemutatta, harmadik emeleti stúdiószínpadán, Galambos Péter rendezésében (aki a színpadra állítást 2006-ban Veszprémben megismételte), ezúttal a regényt véve alapul. Ezek a kísérletek különleges, színes pillanatai a Szép Ernő-játszásnak, a körülöttük kialakult beszédmód egymáshoz nem hasonlítható kuriózumokként tekint az előadásokra, ez a vélekedés a játszási hagyomány hiányából adódhat. A kritika elismerően nyilatkozik, az 1993-as előadásnál az önreflexív írói-színházi szálat és Verebes István megkerülhetetlen jelenlétét emeli ki, a 2002-esnél ugyanakkor a kritika amellett, hogy megemlíti a stílbravúrt, elmarasztaló megjegyzést is tesz, a vontatottságot hangsúlyozza.35 32 Ezek szerint a Lila ákác, a Vőlegény, a Patika, a Május és a Kávécsamok szerzőjeként az elmúlt évtizedek felfedezettje, mint színpadi mester - A.G., Aranyóra, Magyar Nemzet 1984. június 6., 7; -di, Szép Ernő a Játékszínben. Aranyóra, Izzó 1984. július 26.-, a Lila ákác és a Vőlegény tekintetében ez a Madách Kamarának, a Patikáéban pedig Ascher Tamás kaposvári rendezésének köszönhető, lásd Tarján Vera, Aranyóra. Lírai társadalomrajz, Pesti Műsor 1984. május 30., 44. 33 Lásd: Koltai Tamás, Smaci. Az Aranyóra a Játékszínben, Új Tükör 1984. június 17., 28; Barabás Tamás, Az Aranyóra körbejár. Szép Ernő a Játékszínben, Esti Kurír 1984. június 11., 2. 34 A hangjátékot 1987-ben Hegyi Árpád Jutocsa rendezte, lásd Győréi Zsolt, Utószó = Uő., I. m., 464. 35 Lásd többek között: Koltai Tamás, Színház az élet, Élet és Irodalom 1993. május 21., 6; Stuber Andrea, A miskolci színházikó, Népszava 1993. május 4., 6; és Stuber Andrea, Üstökös a harmadik emeleten, Zsöllye, 2002/6-7. (október), 5; Szántó Judit, Kétszer Galambos, Színház 2003/február, 13-15, itt: 13; M[olnár]. G[ál]. P[éter]., Ádámcsutka, Népszabadság 2003. február 10., 9; Földes Anna, Szép Ernő - volt? Criticai Lapok 2012/12., 14-16, itt:15,16. 188 / Varga Kinga